Ezen az estén új vendégek érkeztek a Hotel Tulipánba. BMR Brúnó, az embereket figyelő, és a lelki állapotokat ismerő vöröspanda a recepción rejtőzködött.
Egy fiatal társaság volt, két lány és egy fiú.
Hamarosan megkapták az étlapot és nézelődni kezdtek.

Betti, a tulaj egy ideig várt, majd odament, és megkérdezte, hogy mit kérnek.
- Én egy Sacher tortár szeretnék, ha van. – Mondta szolidan, Aranka. – Molett, nagy mellű, széles csípőjű, de vékony derekú lány volt, hatalmas barna szemekkel, és nagyon dús, göndör, sötét hajjal. A maga módján nagyon is dekoratív.
- Rendben. – Felelte Bettina.
- Én nagyon éhes vagyok. Tudna nekem hozni egy gombapörköltet nokedlivel? – Kérdezte Szilárd? – A pocakos egyetemista fiút nem igen érdekelte a súlya. Annál inkább szeretett enni.
- Természetesen. Mindjárt szólok a szakácsnak.
- Salátát kérhetek? – Kérdezte Fruzsina, a balerina. – Rendkívül vékony, szőke, zöld szemű, fehér bőrű lány volt.
- Hogyne. Azt is megoldjuk. – Felelte Bettina érzelmi többletesen. – Megyek, intézem. – Mondta, majd távozott.

- Hogy tudsz mindig salátát enni? – Kérdezte Aranka Fruzsitól.
- A balett ezzel jár. Kihajítanának a tánckarból, ha felszednék néhány kilót. Valamit valamiért.

- Még jó, hogy én mérnök leszek, és nem kell a külsőmre ügyeljek. – Mondta vidáman Szilárd. – De, tényleg, Ari, te hogy hogyhogy, csak desszertet rendeltél? Normális vacsorát nem szeretnél?

- Jaj, Istenem! Tudjátok, hogy van két kis testvérem. Meg kell fognom a pénzt. Kénytelen voltam tabletet venni nekik, mert a többi gyereknek is van. Láttátok volna, hogy milyen boldogok voltak tőle! Bőven elég, hogy azért csúfolják őket, mert cigányok, ne mondják még azt is, hogy csórók!

- Lecigányozzák őket a mai világban? – Nézett rá értetlenül Szilárd.

- Le bizony!

- Nem a roma szót kéne inkább használni? – Kérdezte Fruzsina.

- Nem. – Felelte Ari. – Semmi sértő nincs a cigány szóban, amíg nem pejoratív értelemben használják. Cigányok vagyunk és kész, csak ne közösítsenek ki bennünket miatta.

A másik két fiatal egy darabig csak nézett maga elé.
- Hány évesek is az ikrek? – Kérdezte Fruzsi.
- Hamarosan töltik a nyolcat. Most kezdték a második osztályt. Nagyon büszke vagyok rájuk. Gizinek eddig csak négyese és ötöse van. Viszont tartunk tőle, hogy Jankóka diszes. Őt lehet, hogy különórára kell majd járatni.

- Nehéz lehet! – Mondta Szilárd.
- Igen. – Felelte Aranka. – Sajnos apának nincs türelme tanulni velük, ami óta szegény édesanyánk elhunyt.
 - Ez azért kemény lehet, hogy anyukátok helyett is neked kell vállalnod a felelősséget a két kicsiért. – Mondta Fruzsi.
- Igen. De hát, mit tehetnék, ha ezt osztotta rám a Jóisten? – Felelte fáradt tekintettel Ari. – Hétvégén egész végig mostam és takarítottam. Ráadásul elég rossz a közlekedés arra. Nehéz megközelíteni a falut.

- És olyan állapotban jöttél vissza, mint egy kifacsart citrom. - Tette hozzá a barátnője.

- Igen. És mindig akad valami probléma. Múltkor egy kisfiú meghúzta Gizi haját, mire Jankóka felpofozta. Természetesen őt büntették meg. Osztályfőnöki figyelmeztetőt kapott. Apa mondta, hogy ne törődjenek vele, mégis sírva ment haza mind a két gyerek.

- Szörnyű, hogy olyan dologért bántják őket, amiről nem tehetnek. Nem is értem! A mi családunkban soha nem volt téma, hogy kinek mi a származása. – Mondta értetlenül Fruzsi. - A szüleimnek vannak román, arab, és német barátai is. Kiskoromban együtt játszottam a gyerekeikkel. A balettintézetben is voltak orosz, ukrán, és kínai társaink is, és ezt természetesnek vettük.
- Értelek, viszont az is tény, hogy néhány cigány gyereket se kell félteni. – Folytatta Ari. – A mieink nem agresszívak és nem bántanak senkit. Gondolom azért, mert nem ezt látták tőlünk. Viszont vannak, akik verekednek, rongálnak, és parasztnak csúfolják a magyarokat. Én ezzel nem tudok egyet érteni. Pontosítok, a "nem cigányokat" csúfolják parasztnak. Nem szeretem a "magyar" szót használni rájuk, mert én is itt élek, magyar állampolgár vagyok, tehát magyar is vagyok.

- Persze, hogy az vagyok. Hogy merülhet fel ez kérdésben. - Nézett maga elé a másik lány.

Közben kihozták a megrendeléseket.
- Fruzsi, te nem halsz éhet ettől? – Kérdezte Szilárd.
- Nem. Nekünk nem szabad hízni. Megszoktuk, hogy nem ehetünk akármit. Pláne most, hogy be szeretnék kerülni az operaház balettkarába.

Te viszont ehetsz, Szilárd! – Mosolygott Aranka.
- Persze, nálunk nem az alkat a fontos. - Mondta vidáman a fiú, miközben nekilátott a vacsorájának.
- Én mindig molett voltam, pedig nem eszem sokat. De hát, anyukám is ilyen alkat volt. – Mondta Aranka.
- A te esetedben ez nem hátrány. Az idegenforgalomban nem ezt nézik. – Mondta Fruzsina.

Betti az asztalhoz sétált.
- Jól sejtem, hogy újak vagytok a környéken? – Kérdezte.

- Igen. – Felelte Aranka. – Az utca végi lakást béreltük ki.
- Óh, biztosan Dorottyáék egyik ingatlanja. – Nyugtázta Bettina.
- Igen.
- Egyetemisták vagytok?
- Pontosan. Szilárd mérnök lesz, Fruzsina balett művész, én pedig idegenforgalmat tanulok. – Magyarázta Ari.

- Akkor szeretettel üdvözlünk titeket. Péntek esténként összejövetel van a környékbelieknek. Ha gondoljátok, gyertek el ti is! – Invitálta őket Bettina. – Hétkor kezdődik.

Brúnó örömmel figyelte őket: még jó, hogy vannak olyan érzelmi többletes emberek, akik megértik a mások problémáit és tolerálják őket.

Grace

Napfényes, kora nyári idő volt a Tulipán Sétányon. Már mindenki nagyon várta a strandidőt. Brúnó, a lelkiállapotokat ismerő vöröspanda láthatatlanná változva a kórházban, a nővérpult alatt lapult. Tudta, hogy ezen a napon valakinek az életében sorsdöntő fordulat történik.

- Szilvi! Bevinnéd az uzsonnát a 4-es szobába? Egy fiatal fiú, körülbelül veled egy idős. A bokája sérült. Nem súlyos, de holnapig bent tartjuk. Úgy látom, nagyon meg van rémülve. Próbáld megnyugtatni, kérlek! – Mondta Erika, a főnővér az önkéntes nővérnek, Szilvinek.
- Hát, persze! – Válaszolta a 16 éves lány, akinek minden vágya volt, hogy apja nyomdokaiba lépve orvos legyen.
Már fogta is a tányért és indult a szoba felé.

- Szia! Meghoztam az uzsonnádat. Hogy van a bokád? – Kérdezte kedvesen.
- Még fáj egy kicsit, köszönöm! – Felelte a fiú elgyötört arccal.
- Azt mondják nem súlyos, csak megfigyelésre tartanak bent. Ha minden jól megy, holnap már hazamehetsz. – Mondta Szilvi, miközben letette a tányért az ágy melletti asztalra.

A fiú azonnal, hatalmas falatokban elkezdte falni a szendvicset. – Szegény, nem most evett utoljára! – Gondolta Szilvi, aki sokkal inkább ahhoz volt szokva, hogy más betegek kritizálják a kórházi kosztot.

Hogyan szólíthatlak? – Kérdezte a lány.
- Nándor vagyok. Nándi. – Hangzott az erőtlen válasz.
- Mi történt veled, ha nem vagyok indiszkrét?
- Megsérült a bokám az építkezésen, amin dolgoztam. Ráesett egy tégla.
- Mond csak, Nándi! Értesítették a szüleidet, hogy baleset ért? – Kérdezte Szilvi, aki meglepetten tapasztalta, hogy senki sem látogatta meg a fiút.
- Nem, nem kell értesíteni senkit. – Felelte szomorúan.
- Dehogy nem! Biztosan halálra izgulják magukat! – Mondta a lány.
- Nekem nincsenek szüleim. Egy barátomnál lakom átmenetileg, de ő nem ér rá bejönni. – Nyögte a fiú.
- Hogyan? Ezt nem értem. Kifejtenéd részletesebben? – Kérdezte Szilvi, és leült az ágy melletti székre.

Nándi belekezdett:
- Állami gondozott voltam. Az érettségi szünetben a nevelőanyám dolgoztatott bennünket, a nyaralójukat építettük, így nem tudtam tanulni, ezért nem mentem el a szóbeli érettségire. Jól kiszúrtam magammal, mert így kikerültem a rendszerből. Már nagykorú vagyok, de nem tanulok. Így nem kapnak rám pénzt, ebből kifolyólag a nevelőanyám kidobott az utcára. Ha a barátom nem fogad be, most az utcán élnék.

Szilvi csak ámult és bámult.
- Hogy micsoda? Kidobott az utcára, aki nevelt?
- Igen.
- Ez nem lehet! Hogy tehetett ilyet?
- Sajnos, rossz helyre kerültem. – Mondta szomorúan a srác. – Van egy haverom, akit a nevelőszülei ugyanúgy szeretnek, mint a saját gyerekeiket. Abszolút nem tesznek különbséget.
- Én azt hittem, hogy aki nevelőszülőségre teszi fel az életét, az ilyen is. – Felelte Szilvi döbbenten.
- Ne gondold, hogy mindegyik ilyen! – Ábrándította ki Nándi. – Van egy, aki kamasz lányokat vesz magához, és prostikat csinálnak belőlük, mert a saját lánya is az.
- Ez rettenetes! Hogy eshet meg ilyen a huszonegyedik században? – Nézett maga elé döbbenten a lány.

Nándi nem tudott válaszolni.

- És hol fogsz ezután lakni? – Érdeklődött aggódva a kis nővér.
- Nem tudom. – Felelte elkeseredetten Nándor.
- Beszélek apukámmal, ő itt a főorvos. Ő majd biztosan tudja, hogy mi a megoldás. – Mondta Szilvia.
Nándi csak szomorúan mosolygott, azonban Szilvi azonnal sarkon fordult és szaladt Józsihoz. Elmondta neki, hogy milyen szörnyű dolgot hallott. Azt nem volt szíve megemlíteni Nándinak, hogy az ő szülei örökbe fogadták a nyolcéves Kittit, és ugyanúgy imádják, ahogy őt.

Józsi másnap örömmel közölte Nándival, hogy „hazamehet”. Nincs semmi komoly baja a lábának, csak kímélje néhány napig. És elmondta, hogy hallotta a lányától, hogy milyen helyzetbe került, elkérte az elérhetőségét, és megígérte, hogy utánanéz, hogy mit lehet tenni.

Így is tett. Bement a helyi önkormányzathoz, ahol a gyámügyi osztályon közölték vele, hogy mivel Nándor már nagykorú és nem tanul nappali tagozaton, így kikerült a rendszerből, ebből kifolyólag „nincs más lehetőség, mint a hajléktalanszálló”.

Józsi csak állt egy darabig és nézett. Majd nagy nehezen megszólalt.
- A hajléktalanszállóra? Egy fiatal gyerek?! Nem tagadom, hibázott, de nem gyilkolt! Maguk ezt jogosnak tartják? Egy hiba miatt tegyük tönkre az életét? A nevelőanyuka tizennyolc évig felvette rá a pénzt, és amikor az érettséginél támogatni kellett volna, lefoglalta másra, majd kidobta az utcára.

A dolgozók nem tudtak válaszolni semmit, csak arra hivatkoztak, hogy ez a törvény.

József doktor hazament, és egy darabig ült, mint, akit leöntöttek egy vödör jeges vízzel. Majd felhívta Nándit, és megkérdezte, hogy mik a céljai. Ő elmondta, hogy szakács szeretne lenni.
Józsi beszélt Bettivel, a sógornőjével, aki a szálloda vezetője, és elmondta, hogy van egy fiatal szakácsnövendék, akinek segítségre lenne szüksége. Betti nagyon örült, mert ők bizony emberhiányban voltak.

Józsi doki azonnal visszahívta Nándit:
- Fiam, van egy jó hírem a számodra: a sógornőmnél dolgozhatsz szakácssegédként, mert emberre van szükségük. Természetesen kapsz érte némi fizetést és szállást.

- Doktor Úr! Nem is tudom, hogyan köszönjem meg! – Felelte a fiú elszoruló hangon.
- Sehogy, fiam! Csak tedd meg, ami tőled telik! – Mondta Józsi boldogan. – Szilvi megy és segít neked csomagolni.

BMR Brúnó, a lelkiállapotokat ismerő vöröspanda boldogan, a farkát csóválva nyugtázta: „vannak még jó szándékú, segítőkész emberek, és létezik még érzelmi többlet!”

Nándi kapott egy kis szobát a szállodában, boldogan elkezdett dolgozni a konyhán, és beiratkozott egy szakácsiskolába.

Grace

Péntek este volt. A Tulipán Sétány lakói a szokásos heti találkozóra gyülekeztek a Hotel Tulipánban. BMR Brúnó, az embereket figyelő vöröspanda láthatatlanná változtatta magát, és elbújt az asztal alatt.

A törzsgárda az étlapot böngészte. Utolsónak Georg, a tánctanár és a kedvese Edit érkeztek.
Mindenkinek azonnal feltűnt, hogy nincsenek jó állapotban.
- A mindenit, Editke! Jól vagy? Nagyon feldúltnak tűnsz. – Mondta aggódva Piroska. – Georg, te sem tűnsz éppen vidámnak! Valami baj van?
- Tulajdonképpen semmi szokatlan. Csak egy – bocsánat a szóhasználatért -, de idióta szülő kiakasztott bennünket a táncórán.

- De hát, mégis mi történt? Nem akart fizetni? – Tippelt a szomszédasszony.
- Nem, másról van szó. – Kezdte Georg. – Egy tizenöt éves kislány elhívta a barátját táncolni. A fiú jól is érezte magát, azt mondta szeretne járni továbbra is. Óra végére viszont bejött az apja, és irtó nagy patáliát csapott, hogy „az ő fia márpedig nem meleg, és nem is engedi melegek közé, mert ki tudja, mit művelnek vele”. – Mesélte a férfi elkeseredetten.
- Igen, és Georgot is lebuzizta. – Tette hozzá Edit.
- Mondtam neki, hogy ötven éve táncolok, mégis heteró maradtam, de süket fülekre talált. – Folytatta Georg. – Viszont, ami a legjobban bánt, hogy ezt hallotta a moderntáncos kollegám, akinek valóban egy fiú a párja. Képzeljétek, neki hogy fájhatott! Nagyon szereti a gyerekeket, a világ minden kincséért sem bántaná őket. Ráadásul a kedves apuka szegény gyereket arra kényszeríti, hogy focizzon, pedig nem akar. Azt mondta, múltkor elesett a pályán és megsérült.

Ekkor megszólalt Giorgió, a divattervező. – Én is tanultam táncolni, és váltig állíthatom, hogy nem attól lettem meleg. Ha elküldtek volna boxolni, akkor is meleg maradtam volna.

- Hogy micsoda? – Kérdezte értetlenül Irina. – Nálunk, Oroszországban általános iskolában mindenki tanul balettozni, ha fiú, ha lány, és ez teljesen természetesnek számít.

- Nem értem, hogyan létezhetnek még ilyen sztereotípiák a huszonegyedik században?! – Mondta Betti, miközben leült a többiekhez, mert már mindenki megkapta a rendelését.
- Én meg azt nem értem – szólt közbe Brigitta -, hogy miért mossák össze a homoszexualitást a pedofíliával.

- Pontosan! – Folytatta Giorgió. – Az, hogy a saját nememhez vonzódom, nem jelenti azt, hogy a gyerekekhez.
- Mi ezt pontosan tudjuk. Éppen ezért kértünk meg rá, hogy vigyázz Péterkére, amikor Lucával el kellett rohannunk az orvoshoz. – Mondta hálásan Andi, és Giorgió karjára tette a kezét.

- Mondok nektek valamit. – Szólalt meg Nándi, az új szakácstanuló, aki állami gondozott volt. – Engem nem tánctanár molesztált, hanem kapaszkodjatok meg: karate tanár. Soha nem felejtem el. Rémes volt! Még a mai napig álmodom vele! És sok más fiúval is megtette. Évtizedekbe telt, mire rábizonyították. Sőt, feltételezik, hogy egy kislányt ő gyilkolt meg brutális kegyetlenséggel. Most rács mögött ül.

Brigittának könnybe lábadt a szeme. – Egy volt osztálytársnőmet a mostohaapja molesztálta. Tavaly, 37 évesen halt meg méhnyak rákban. Két kisgyermek maradt utána.

Az egész társaság csak nézett elkeseredetten, és szóhoz sem jutottak.
- Sajnos jogászként én is számos hasonló esettel találkoztam. – Felelte együtt érzően Piroska.
- Ezek rettenetes dolgok! – Folytatta Betti. – És fontos róla beszélni, tudatni másokkal. Viszont azt hiszem, mára elég a szomorúságból! Felkapcsolom a zenét.

Brúnó ugyan erre gondolt. - Vannak problémák, amikről beszélni kell, hiszen hogyan máshogy tudnánk őket megoldani. Még jó, hogy a Tulipán Sétányon többnyire viszonylag magas érzelmi intelligenciájú emberek élnek.

Grace