Ezért készül ki a gyereked a kritizálástól - Botrány a táncórán
Kora tavaszi este volt a Tulipán Sétányon. Már érződött a tavasz a levegőben, de még csípős volt az idő. BMR Brúnó, az okos vöröspanda felkelt és megtisztogatta bundáját. Lemászott a fáról, amin aludt, és a művelődési ház felé vette az irányt. Tudta, hogy most ott lesz rá szükség.
A közelbe érve láthatatlanná változtatta magát és beosont. Szokásához híven megtréfálta a büfést. Elcsent egy almát és egy zacskó mogyorót, majd zsákmányával beszaladt a folyósóra és kényelembe helyezte magát egy szék alatt.
Ez idő alatt a nagyteremben elkezdődött a társastánc óra. Edit mosolyogva nézte, ahogy kedvese a próbát tartja. A környék egészen fellelkesült a tánctanfolyamtól.
- Hozok nekik egy kis vizet. – Gondolta.
Még mindig félénk volt, de már barátkozott a közösséggel. Szilvakék kosztümje, kontyba fésült haja és igazgyöngy fülbevalója továbbra is tekintélyt parancsolt, de már csillogott a szeme.
Valójában Brúnó küldte neki a sugallatot, hogy menjen ki. Döbbenten látta, hogy a mellettük lévő teremben is kezdődik egy táncóra. Egy csoportnyi gyerek készülődött. Megpillantotta köztük Lénát. Élénkvörös, dús, göndör hajával mindig kitűnt a tömegből.
- Nahát, ebben a türkiz zöld ruhában úgy fest, mint egy erdei tündérke. – Gondolta és mosolyogva leült. A hatalmas üvegablakon keresztül mindent jól látott és hallott.
Léna levette a balettcipőjét és még egy ragtapaszt ragasztott a lábujjára. Egyértelműen látszott, hogy fáj neki.
Az óra az ikonikusnak számító „legördülés” nevű gyakorlattal kezdődött.
- Tehát jazztánc. – Állapította meg Edit, aki Georg mellett ugyancsak sokat tanult a táncról az utóbbi időben.
Az órát egy fiatal férfi tartotta, akit a gyerekek Zsolt bácsinak szólítottak. A terem sarkában egy vele egykorú nő ült. Szúrós tekintete és félhosszú haja volt. Egyszerű fehér pólót és fekete nadrágot viselt. A tánccipője rongyosra volt taposva és nem volt kisminkelve. Kiderült, hogy ő „Marcsi néni”.
- Hogy lehet valaki tánctanár ilyen elhanyagolt külsővel? – Gondolta Edit.
A bemelegítés után Zsolt egy rövid koreográfiát tanított a gyerekeknek. Lénán látszott, hogy mennyire igyekszik. Egy pillanatra se állt meg. Minden egyes szavát itta a tanárnak és folyamatosan kereste a tekintetét. Edit látta, hogy a biztatást várja, a tanár viszont csak a legkisebb kislányt dicsérte folyamatosan. Mint kiderült, őt Anitának hívták, de általában „Picurkának” szólították.
- Most nézze meg mindenki Picurkát és Danit! Nagyon ügyesek! – Mondta Zsolt és elindította a zenét.
Edit nem értette, hogy miben olyan ügyes a pici lány. Kétségtelenül aranyos volt, de látszott rajta, hogy még nagyon gyakorlatlan.
- Mindenkitől legalább így szeretném látni. – Folytatta az edző. – Most pedig álljatok két csoportba. Az első csapat táncol, a második pedig nézi őket. Aki szerinted jól táncolt, arra szavazol. Utána cserélünk.
- Ekkora pedagógiai hibát! Kiemel két tanítványt, mielőtt kikéri a többiek véleményét. – Állapította meg Edit.
Léna az első csoportba került. Most talán még jobban igyekezett.
- Ez a kislány nem csak az iskolában a céltudat megtestesítője. – Gondolta Edit.
Léna volt az egyik éltanuló, ráadásul gyönyörűen zongorázott.
Zsolt egyenként hívta a gyerekeket a parkett közepére és kérte a szavazatokat. Néhány kéz mindig a magasba lendült. Amikor Anitára került a sor, Marcsi néni közbeszólt.
- Én szavazok Picurkára.
Előtte egész órán meg se szólalt. Senkinek eszébe se jutott, hogy a tanárnő is részt vesz a szavazásban.
Majd Léna következett. Senki sem tette fel a kezét. A lány segélykérő tekintettel fordult Marcsi néni fele, ő azonban csak éles tekintettel nézett vele farkasszemet.
- A zene pontos volt nála, de a tartásával sok gond van és a lábát se forgatta ki mindig. – Mondta Zsolt bácsi.
Néhány gyerek gúnyosan felnevetett. Léna is elvigyorodott kényszeredetten, mint ha ő is viccesnek találná a helyzetet. Majd elfordult és visszasétált a helyére.
Edit az ablakon át jól látta, hogy a sírás fojtogatja és a könnyeivel küszköd. Nagyon nehezére esett eltitkolnia miközben a második csapat került sorra.
- A mai versenyt megnyerte Picurka. Miért a legkisebb teljesít a legjobban, gyerekek? – Kérdezte Zsolt bácsi.
- Elszégyelhetnék magukat a buta nagylányok! – Tette hozzá Marcsi néni.
A gyerekek megtapsolták a győztest, Léna pedig odasétált a táskájához és kivett belőle egy vékony kardigánt. Felvette és szorosan összehúzta magán.
- Fázol? – Kérdezte szinte gúnyosan a tanár.
- Nekem így jó. – Felelte csendesen a kislány.
- Felőlem! – Hangzott az értetlen válasz
Edit értette, mi történik. Léna az éppen csak bontakozásnak indult nőiességét igyekszik eltakarni.
A kislány a próba további részét is keményen végighajtotta, de látszott az arcán, hogy mennyire megviselte az eset.
Brúnó pontosan tudta, hogy röpke egy óra alatt több veszteséget is elszenvedett a gyerek: nem szavaztak rá, kinevették és a tanárok is megkritizálták nyilvánosan. Ez egy többszörös ÉgedElem szituáció. Jelzett Editnek, hogy lépjen közbe.
Az óra végére megérkezett Léna édesanyja. Dorottya tűsarkai hangosan vízhangoztak a folyosón.
- Öltözz gyorsan lányom! Apád mindjárt ideér. – Utasította.
- Anya. – Kezdte a kislány csendesen.
- Neked meg mi bajod? – Nézett rá meglepetten Dorottya.
- Marcsi néni Anitára szavazott, rám meg nem. Senki sem szavazott rám. – Felelte elfúló hangon.
- Istenem, te ilyen hülyeségekkel foglalkozol? Nem mindegy, hogy szavaznak-e?! Vedd a cipőd, tudod, hogy apád utál várni.
Léna tekintete megkeményedett és könnyek gyűltek a szemébe.
- Te nem értesz meg engem! Soha se értettél! Útálom azt a kis törpét! – Mondta emelt, de visszafogott hangon.
Gyors mozdulattal átcserélte a cipőjét és próbaruhában futásnak eredt. Kirohant az utcára, ahol időközben eleredt az eső.
- Ostoba kölyök! Meglátod, mit kapsz ezért! – Förmedt rá Dorottya és utána rohant.
- Dorottya, kérlek, had segítsek! – Szólt közbe Edit és utána szaladt.
A többi gyerek és szülő közben látványosan bámulta őket. Csak néhányan voltak olyan diplomatikusak, hogy nem vettek tudomást a közjátékról.
Ekkor élénk fékcsikorgás hallatszott. Mindenkiben megállt az ütőér.
Károly kocsija néhány centiméterre állt meg a lányától. Léna íjedt tekintettel, könnyes arccal nézett farkasszemet az apjával.
- Mi a fészkes fenét művelsz, lányom! – Förmedt rá Károly miután kiszállt a kocsiból.
Mögöttük hangos dudálás hallatszott.
- Mit csinálnak, maguk barmok?!- Kiabáltak egy autóból.
- Meg akarod ölni magad?! – Folytatta Károly.
- Ez a bolond lány! – Ordította Dorottya.
- Kérlek benneteket, had segítsek! – Szólt közbe Edit. – Láttam az egész órát. Tudom, mi történt. Had beszéljek vele kicsit! Utána haza viszem. – Kérlelte őket.
Közben mind a négyen az esőben áztak.
- De hát… - Kezdte Dóra.
- Nagyon kérlek! – Folytatta Edit.
- Legyen. – Hangzott a beletörődött válasz.
Károly megtörölte az esőcseppektől szikrázó szemüvegét és mindketten beültek a kocsiba.
- Gyere Léna! Beülünk a büfébe, jó? – Kérdezte Edit és átfogta a lány vállát.
Léna bólogatott.
- Tudod, nagyon jól áll neked ez a zöld ruha. – Mondta a tanárnő. - De nem fázol?
- Kicsit.
- Akkor öltözz át! Itt megvárlak.
A kislány pár perc múlva farmerben és rózsaszín pulóverben érkezett vissza.
Besétáltak a büfébe. Brúnó természetesen utánuk osont. Edit két teát rendelt és leültek egy asztalhoz.
- Elmondod, hogy mi bánt ennyire? – Kérdezte, miközben belenézett a kislány szemébe.
- Senki se szavazott rám. Még Marcsi néni se. És ki is nevettek.
Hatalmas smaragdzöld szemei és óriási szempillái voltak. Mély fájdalom áradt a tekintetéből miközben az arcán peregtek a könnyek. Edit évek óta tanította Lénát, de még soha nem látta sírni. Átnyújtott neki egy csomag papírzsebkendőt.
- Mi fáj jobban? Az, hogy a társaid nem szavaztak rád vagy az, hogy a tanárnőd?
- Mindkettő. Annyira igyekeztem! – Felelte zokogva. – Mindig csak azt a kis Anitát dicsérik és Picurkának nevezik. Ő a kedvencük, engem meg utálnak.
- Biztos vagy benne, hogy utálnak? – Kérdezte aggódó tekintettel Edit.
- Mindig kritizálnak. Ott kötnek belém, ahol csak tudnak.
- Mi lehet az oka? – Tűnődött Edit.
- Fogalmam sincs. – Vágta rá kétségbe esetten a kislány.
- Figyelj, szívem! Meg tudod mondani, hogy hogyan érezted magad, amikor ez történt? – Kérdezte Edit.
A kislány kissé meglepődött. Ilyesmit senki se szokott tőle kérdezni.
- Megalázva. – Mondta. – Szégyenben. Félrelökve. Szerintem nem akarják, hogy ide járjak.
- Nem akarják? A tanárok vagy a társaid?
- Egyik sem. De leginkább Marcsi néni. Ha ő tartja az órát végig ordít rám.
- Ez kellemetlen lehet. – Felelte Edit. Azt csak magában tette hozzá, hogy ha a tanárok rászálltak Lénára, akkor nem csoda, hogy a többi gyerek is piszkálja. – Kitalálunk valamit, rendben? – Kérdezte.
Léna meglepetten bólogatott. Fogalma sem volt, hogy mit lehetne tenni az ügyben.
- Ha beszélgetni szeretnél erről vagy bármi másról, akkor keress meg! O.K.? – Mondta Edit mosolyogva.
- Köszönöm!
- Nem kell megköszönnöd!
A kislány nem volt hozzászokva ahhoz, hogy bárki is törődjön azzal, hogy őt mi bántja. Csak azzal foglalkoztak, hogy tanuljon és minél jobb jegyeket vigyen haza.
- Most idd meg a teád! Utána haza viszlek. – Mondta Edit.
Léna már nem sírt. Mosolyogva kortyolt bele a teájába.
Még beszélgettek egy picit, majd elindultak.
- Edit néni, felelünk, holnap irodalomból? – Kérdezte hirtelen a kislány.
- Megígérem neked, hogy te biztosan nem fogsz felelni. – Hangzott a tanárnő válasza.
- De mi lesz a verssel?
- Majd felmondod máskor. Van még idő a tanévből, nem? Ma este már ne tanulj, csak pihenj! - Utasította mosolyogva Edit és kézen fogta.
Odakint belefutottak Georgba, akit igencsak meglepett a kisírt szemű kislány.
- Mi történt ezzel a kis hercegnővel? – Kérdezte.
- Akadt egy kis probléma. Megígértem, hogy hazaviszem. Kérlek, tegyél ki bennünket a házuk előtt. – Kérte Edit.
Brúnó követte a kocsit.
- Köszönöm, hogy hazahoztad! – Kezdte Dorottya.
- Nagyon szívesen! Beszélhetnénk egy kicsit?
- Természetesen. Gyere be! Léna, neked Erzsi néni oda adja a vacsorádat. – Mondta Dóra. – Mesélj, mi történt ezzel a gyerekkel? – Kérdezte, miközben két süteményt tett az asztalra és hellyel kínálta Editet.
- Léna attól készült ki, hogy mind a két tanár, és a társai is leértékelték a teljesítményét. Nem volt elég, hogy nem szavaztak rá, még meg is kritizálták és ki is nevették.
- Nem értem, miért kell ezért ilyen jelenetet rendezni. – Felelte Dorottya.
- Figyelj! – Folytatta Edit. – Ez teljesen logikus reakció volt. Ha egy felettünk álló, jelen esetben egy tanár értékel le, az a veszteség az agynak az egyik oldalára csapódik be. Ha pedig egy velünk egyenrangú, mint a csoporttársak az a másik oldalra. Ez a két veszteség már egy konstelláció. Ilyenkor ez teljesen normális reakció.
- Ezt nem tudtam. – Érkezett a döbbent válasz.
- Sajnos nagyon kevesen tudják. Pedig ha benne lenne a köztudatban, talán kevesebbet kritizálnák egymást az emberek. Érted már, miért foglalkozunk annyit a Belső Megélések Rendszerével és a Biologikával?
- Igen.
- Ráadásul azt is megfigyeltem, hogy több pedagógiai hibát elkövetett az edző és a kolleganője. Kiemeltek két gyereket, majd kikérték a csoport véleményét. Ezzel előre befolyásolták őket. Másodsorban ez a csoport egyértelműen nem érett arra, hogy egymás teljesítményét értékeljék. Harmadrészt mindig a legkisebb kislány dicsérték. Igaz, hogy aranyos, de attól a többivel is kéne foglalkozni. – Magyarázta Edit.
- Mindkét tanárnak kicsi gyereke van. – Mondta csendesen Dóra.
- Ezt megértem, de a többieknek is szükségük van a figyelemre. Ezzel csak megbántják a gyerekeket és egymás ellen fordítják őket. Ilyenkor még nagyon sérülékeny a lelkük. – Folytatta Edit.
- Mit javasolsz, mit tegyünk? Beszéljek a tanárokkal? – Ritka alkalmak egyike volt, hogy Dorottya tanácsot kért.
- Megpróbálhatod, bár nem hiszem, hogy ettől változnának. – Felelte Edit.
- Akkor keressünk másik tanárt?
- Ezt jobb ötletnek tartom.
- Végül is, van még néhány a városban.
- Igen, van. Ha gondolod, segítek.
- Beszélek Lénával, hogy ő hova szeretne járni.
- Jól teszed!
- Még egyszer köszönöm! Sokat segítettél! Nem gondoltam, hogy ilyen súlyos a helyzet. – Mondta Dorottya miközben kikísérte.
- Nagyon szívesen! – Felelte Edit.
Brúnó elégedetten távozott.
- De jó, hogy néhányan már ennyire értik ezt a rendszert! Így magukon és másokon is tudnak segíteni. – Gondolta.
Azzal fölmászott egy fára. Lompos farkát párnaként a feje alá helyezte és mély álomba merült.
grace.spiritualis.studio@gmail.com
