Napfényes, kora nyári idő volt a Tulipán Sétányon. Már mindenki nagyon várta a strandidőt. Brúnó, a lelkiállapotokat ismerő vöröspanda láthatatlanná változva a kórházban, a nővérpult alatt lapult. Tudta, hogy ezen a napon valakinek az életében sorsdöntő fordulat történik.

- Szilvi! Bevinnéd az uzsonnát a 4-es szobába? Egy fiatal fiú, körülbelül veled egy idős. A bokája sérült. Nem súlyos, de holnapig bent tartjuk. Úgy látom, nagyon meg van rémülve. Próbáld megnyugtatni, kérlek! – Mondta Erika, a főnővér az önkéntes nővérnek, Szilvinek.
- Hát, persze! – Válaszolta a 16 éves lány, akinek minden vágya volt, hogy apja nyomdokaiba lépve orvos legyen.
Már fogta is a tányért és indult a szoba felé.

- Szia! Meghoztam az uzsonnádat. Hogy van a bokád? – Kérdezte kedvesen.
- Még fáj egy kicsit, köszönöm! – Felelte a fiú elgyötört arccal.
- Azt mondják nem súlyos, csak megfigyelésre tartanak bent. Ha minden jól megy, holnap már hazamehetsz. – Mondta Szilvi, miközben letette a tányért az ágy melletti asztalra.

A fiú azonnal, hatalmas falatokban elkezdte falni a szendvicset. – Szegény, nem most evett utoljára! – Gondolta Szilvi, aki sokkal inkább ahhoz volt szokva, hogy más betegek kritizálják a kórházi kosztot.

Hogyan szólíthatlak? – Kérdezte a lány.
- Nándor vagyok. Nándi. – Hangzott az erőtlen válasz.
- Mi történt veled, ha nem vagyok indiszkrét?
- Megsérült a bokám az építkezésen, amin dolgoztam. Ráesett egy tégla.
- Mond csak, Nándi! Értesítették a szüleidet, hogy baleset ért? – Kérdezte Szilvi, aki meglepetten tapasztalta, hogy senki sem látogatta meg a fiút.
- Nem, nem kell értesíteni senkit. – Felelte szomorúan.
- Dehogy nem! Biztosan halálra izgulják magukat! – Mondta a lány.
- Nekem nincsenek szüleim. Egy barátomnál lakom átmenetileg, de ő nem ér rá bejönni. – Nyögte a fiú.
- Hogyan? Ezt nem értem. Kifejtenéd részletesebben? – Kérdezte Szilvi, és leült az ágy melletti székre.

Nándi belekezdett:
- Állami gondozott voltam. Az érettségi szünetben a nevelőanyám dolgoztatott bennünket, a nyaralójukat építettük, így nem tudtam tanulni, ezért nem mentem el a szóbeli érettségire. Jól kiszúrtam magammal, mert így kikerültem a rendszerből. Már nagykorú vagyok, de nem tanulok. Így nem kapnak rám pénzt, ebből kifolyólag a nevelőanyám kidobott az utcára. Ha a barátom nem fogad be, most az utcán élnék.

Szilvi csak ámult és bámult.
- Hogy micsoda? Kidobott az utcára, aki nevelt?
- Igen.
- Ez nem lehet! Hogy tehetett ilyet?
- Sajnos, rossz helyre kerültem. – Mondta szomorúan a srác. – Van egy haverom, akit a nevelőszülei ugyanúgy szeretnek, mint a saját gyerekeiket. Abszolút nem tesznek különbséget.
- Én azt hittem, hogy aki nevelőszülőségre teszi fel az életét, az ilyen is. – Felelte Szilvi döbbenten.
- Ne gondold, hogy mindegyik ilyen! – Ábrándította ki Nándi. – Van egy, aki kamasz lányokat vesz magához, és prostikat csinálnak belőlük, mert a saját lánya is az.
- Ez rettenetes! Hogy eshet meg ilyen a huszonegyedik században? – Nézett maga elé döbbenten a lány.

Nándi nem tudott válaszolni.

- És hol fogsz ezután lakni? – Érdeklődött aggódva a kis nővér.
- Nem tudom. – Felelte elkeseredetten Nándor.
- Beszélek apukámmal, ő itt a főorvos. Ő majd biztosan tudja, hogy mi a megoldás. – Mondta Szilvia.
Nándi csak szomorúan mosolygott, azonban Szilvi azonnal sarkon fordult és szaladt Józsihoz. Elmondta neki, hogy milyen szörnyű dolgot hallott. Azt nem volt szíve megemlíteni Nándinak, hogy az ő szülei örökbe fogadták a nyolcéves Kittit, és ugyanúgy imádják, ahogy őt.

Józsi másnap örömmel közölte Nándival, hogy „hazamehet”. Nincs semmi komoly baja a lábának, csak kímélje néhány napig. És elmondta, hogy hallotta a lányától, hogy milyen helyzetbe került, elkérte az elérhetőségét, és megígérte, hogy utánanéz, hogy mit lehet tenni.

Így is tett. Bement a helyi önkormányzathoz, ahol a gyámügyi osztályon közölték vele, hogy mivel Nándor már nagykorú és nem tanul nappali tagozaton, így kikerült a rendszerből, ebből kifolyólag „nincs más lehetőség, mint a hajléktalanszálló”.

Józsi csak állt egy darabig és nézett. Majd nagy nehezen megszólalt.
- A hajléktalanszállóra? Egy fiatal gyerek?! Nem tagadom, hibázott, de nem gyilkolt! Maguk ezt jogosnak tartják? Egy hiba miatt tegyük tönkre az életét? A nevelőanyuka tizennyolc évig felvette rá a pénzt, és amikor az érettséginél támogatni kellett volna, lefoglalta másra, majd kidobta az utcára.

A dolgozók nem tudtak válaszolni semmit, csak arra hivatkoztak, hogy ez a törvény.

József doktor hazament, és egy darabig ült, mint, akit leöntöttek egy vödör jeges vízzel. Majd felhívta Nándit, és megkérdezte, hogy mik a céljai. Ő elmondta, hogy szakács szeretne lenni.
Józsi beszélt Bettivel, a sógornőjével, aki a szálloda vezetője, és elmondta, hogy van egy fiatal szakácsnövendék, akinek segítségre lenne szüksége. Betti nagyon örült, mert ők bizony emberhiányban voltak.

Józsi doki azonnal visszahívta Nándit:
- Fiam, van egy jó hírem a számodra: a sógornőmnél dolgozhatsz szakácssegédként, mert emberre van szükségük. Természetesen kapsz érte némi fizetést és szállást.

- Doktor Úr! Nem is tudom, hogyan köszönjem meg! – Felelte a fiú elszoruló hangon.
- Sehogy, fiam! Csak tedd meg, ami tőled telik! – Mondta Józsi boldogan. – Szilvi megy és segít neked csomagolni.

BMR Brúnó, a lelkiállapotokat ismerő vöröspanda boldogan, a farkát csóválva nyugtázta: „vannak még jó szándékú, segítőkész emberek, és létezik még érzelmi többlet!”

Nándi kapott egy kis szobát a szállodában, boldogan elkezdett dolgozni a konyhán, és beiratkozott egy szakácsiskolába.

Grace