A szavalóverseny (Így kapnak hiedelmeket a gyermekeink)
(Kép forrása: pixabay.com)
Meleg, kora őszi nap volt. Az általános iskolában tanév eleji szavalóversenyt rendeztek. BMR-Brúnó az udvaron egy magas fa tetejéből figyelte, ahogyan a gyerekek készültek. Tudta, hogy a verseny kimenetele, az esetleges sikerek vagy kudarcok különböző érzelmi reakciókat fognak kiváltani a diákokból, sőt még a szülőkből is. Így hát láthatatlanná változtatta magát és beosont az épületbe.
Az alsó tagozatosoknál Léna harmadik helyezett lett, Péter az ezüstérmet tudhatta magáénak, a győztes pedig Kitti lett. Brúnó úgy döntött, néhány gyermeket elkísér hazáig és megnézi, hogy hogyan reagálnak a szülők a kicsik eredményeire.
Léna elégedetten mutatta meg az oklevelét az édesanyjának.
- Nézd anya, harmadik lettem!
- Nahát, harmadik… Nem rossz eredmény. – Jelentette ki Dorottya, de csalódottnak tűnt. Ki előzött meg?
- Péter és Kitti.
- És ki volt a Zsűriben?
- A magyartanárok és az igazgató néni.
- Persze, az igazgatónő! – Mondta Dorottya enyhén gúnyos hangon és határozottan hátravetette a fejét. – Tudod lányom, sokan irigyek ránk. Mi gazdagok vagyunk. Én szép vagyok és fiatalos, neked gyönyörű ruháid vannak, mi a Seychelle Szigeteken nyaraltunk, ők csak a Balatonon.
Léna értetlenül nézett az anyjára. Nem értette, hogy ennek mi köze a versenyhez.
- Biztos vagyok benne, hogy te szavaltál a legszebben, de mivel irigyek, ezért lepontoztak.
A kislány továbbra sem értette. – Nekem tetszett a Kitti és a Péter verse is. – Mondta csendesen.
- Ne lény ilyen naiv, lányom! Mi gazdagok vagyunk. A szegények mindig irigyek lesznek, ezért megtesznek mindent, hogy akadályokat gördítsenek elénk. – Szónokolt Dorottya.
Léna lehangoltan sétált ki a szobából.
Brúnó szomorúan nézte a jelenetet. – Szegény kislány! Az anyja nem osztozott az örömében, nem értékelte az elért eredményét! Sőt rosszakat mondott a tanárairól és a társairól alaptalanul ellenségképeket keltve benne, mellyel elkezdte őt elszigetelni.
Zselyke lelkesen szaladt az anyukája elé. – Én lettem az ötödik a szavalóversenyen! – Büszkélkedett.
- Ötödik?
- Nem dobogós helyezés, de a tanító néni szerint ez is szép eredmény.
Az anyuka nem felelt.
- Hallottad volna, milyen szép verset mondott Kitti! Nagyon tetszett! – Folytatta tovább vidáman a kislány.
- Lányom, Kitti családja gazdag. Természetes, hogy ő nyert. Ez már csak így megy. A gazdagoké a világ. Ne próbálj velük versenyezni, mert esélytelen!
- Ez a nőszemély! A saját keserűsége miatt veszteséget okozott a gyerekének. – Csóválta a fejét Brúnó. Elültet a fejében egy alaphiedelmet, ami később önbizalomhiányhoz vezethet, és önbeteljesítő jóslattá válhat azzal, hogy önmagát korlátozza le ezzel.
Péterke jókedvűen szaladt haza. Nem rég kudarcot vallott a kötélmászással, most viszont végre sikerélménye volt. Azt remélte, hogy ezt az apja is értékelni fogja.
- Nézd apa, második lettem, ezüstérmes! – Mutatta neki az oklevelét.
- Második? És ki lett az első?
- Kitti. Ő sok verset tanul, mert színésznő akar lenni.
Zsolt lenéző pillantást vetett az oklevélre.
- Egy valamit jegyezz meg, fiam: a nőkkel szemben mi sohasem győzhetünk. Ne versenyezz velük, nem éri meg! Hagyd csak a verselést nyugodtan a lányokra és sportolj inkább valamit!
Péter volt aznap este a harmadik kisgyerek, aki csalódottan távozott, mert nem kapta meg az elismerést a szüleitől.
Brúnó kezdett bosszús lenni.
- Nahát, ez a Zsolt! A saját nökkel kapcsolatos érzelmi veszteségei miatt alaptalan hiedelmekkel tömi a gyerek fejét. Ezzel megkísérli a megmenteni a fiát a magánéleti csalódásoktól, ám éppen így az elhatárolódások beépítésével alapozza meg a későbbi kudarcokat.
Botond büszkén sétált haza.
- Apa, nézd! Negyedik lettem. Csak eggyel maradtam le a dobogóról.
- Le is fogsz maradni mindig! – Vágta rá az apja.
- Hogyan?
- Csak nem gondolod fiam, hogy egy erdélyit engednek nyerni? Ezek azt hiszik, hogy mi románok vagyunk, holott mi magyarok vagyunk. Jól jegyezd meg, akármit is csinálsz, sose fognak magyarnak tekinteni!
Brúnó egyre szomorúbbá vált.
– Egy újabb alaphiedelem lett elültetve egy gyermek fejében érzelmi veszteséggel összekapcsolva. Innen egyenes út vezethet a kisebbrendűségi érzéshez, az elszigetelődés és a kirekesztettség érzéséhez, majd az ezt követő gyűlölethez. Csupán egyetlen tévútra vivő hiedelem és egy ember érzelmi hozzáállása egy életre megváltozik.
Aranka az oklevelével a kezében szaladt haza. Lelkesen csapta ki az ajtót. A nagyanyja épp a tűzhely mellett állt.
- Nagymama nézd! Hatodik lettem! Én is kaptam oklevelet!
- Oklevelet? Ugyan minek az?
- Nézd, milyen szép aranyszínű betűk vannak rajta!
- Lányom mondd, miért versenyzel te a magyarokkal? – Förmedt rá mérgesen a nagyanyja fakanállal a kezében.
- Magyarokkal? – Kérdezett vissza értetlenül a kislány.
- Ezek mind magyarok!
- De Kittivel jó barátnők vagyunk. – Mondta értetlenül. Egyáltalán nem értette miért számítana, hogy Kitti szőke, ő pedig barna.
- Ezek sose hagynak érvényesülni egy cigányt! Érted?! Jobb bele se kezdeni a versenybe, mert nem nyerhetsz!
- De én szeretek tanulni!
- Tanulni? És minek az? Szerinted ki fog alkalmazni egy cigányt?
Brúnót nagyon elkeserítették a látottak. – Ezt teszi az érzelmi helyzetek és viszonyulások átlátóképességének a hiánya. Az emberek tele vannak feldolgozatlan érzelmi veszteségekkel. Hogyan is tudnák feldolgozni őket, ha senki se tanította meg rá őket, hogy hogyan kell?! És generációról generációra adják tovább a saját érzelmi veszteségeiken alapuló hitrendszereiket. A gyerekeiknek újabb veszteségeket okoznak ezekkel és elhatárolódásokkal, majd az ebből fakadóan gyűlöletet keltenek bennük. Kitűnő alapot adnak arra, hogy utálják a férfiakat, nőket, gazdagokat, szegényeket, magyarokat, cigányokat, erdélyieket és még folytathatnánk.
grace.spiritualis.studio@gmail.com