(Kép forrása: pixabay.com)

Késő este volt. A hangulat kezdett a tetőfokára hágni a Hotel Tulipánban. Brúnó láthatatlanul beosont az étterembe, mert tudta, hogy érdekes dolgoknak lesz szemtanúja.

A vacsorát már befejezték, csak ital és a desszert volt az asztalon. A világítást lejjebb vették és bekapcsolták a diszkó fényt. József és Piroska örömmel látták, hogy Edit egyre felszabadultabb a társaságban. Tulasi mindenkit börfifel, egy tradicionális indiai édességgel kínált.

A gyerekek a vidám fények és a pörgős zene hatására táncolni kezdtek.

Dorottya kimérten pózolt. A kecses Tulasi és a gyönyörű Edit személyében két ellenfelet is talált magának, ezért gondosan ügyelt minden mozdulatára.  Azt sem nézte jó szemmel, hogy az ő két gyereke is csatlakozott a kortársaikhoz.

• Léna, vigyázz a ruhádra! Nagyon drága volt! – Szólt rá a lányára jó hangosan, hogy mindenki hallja. – A jövő héten Londonba repülünk az unokatestvérem esküvőjére. Koszorúslány ruhát venni mentünk a kisasszonynak, de választott még három ruhát és egy swarovsky nagyláncot. Több, mint kétszáz-ezer forintot költöttem ma csak Lénára. – Folytatta jelentőségteljes hangon. – Dominik, ne feledd, nem eszünk édességet! – Szólt most a fiára.
• De meg akarom kóstolni Tulasi néni börfijét! A múltkor is olyan finomat hozott. – Kérlelte a kisfiú az anyját.
• Csak azt eheted, fiam, amit én adok neked!

A gyerek megrántotta a vállát és néhány másodperccel később teletömte a zsebeit édességgel.

• Ajjaj, micsoda nárcisztikus nőszemély! Ő bizony az UradAlom állapotában van. – Állapította meg Brúnó.
• Nagyon szépek a gyermekeid, Dorottya! – Jegyezte meg mosolyogva Tulasi.

Közben egy keleti stílusú zene szólalt meg.

• Khairavi, mutasd meg az indiai táncot! – Kezdte kérlelni Kitti a félig indiai származású kislányt.
• Most? Hát nem is tudom?
• Igen, légyszí! – Csatlakozott hozzájuk Léna is.

A hosszú szoknyát és kendőt viselő kislány kezdetben kicsit visszakozott, majd beadta a derekát. Elhelyezkedett a parkett közepén és előadott egy rövid szólót. Az összes gyerek ámulva nézte, majd a felnőttek is abbahagyták a beszélgetést és gyönyörködni kezdtek a lány táncában.

• Hol tanultad? – Kérdezte Kitti, akiről már mindenki tudta, hogy lételeme a szereplés.
• Anyukámtól.
• Nahát, tényleg?
• Igen, anya is táncos.
• Tulasi néni, te is táncolj nekünk!
• Most nem lehet drágáim!
• Miért?
• Két hét múlva lesz egy bemutatóm, oda eljöhettek megnézni.

Az összes gyerek lelkesen bólogatott. 

• Mi külföldön leszünk, nem érünk rá. – Jelentette ki Dorottya.

Brúnó szomorúan csóválta a fejét. – Ez a nőszemély! Az irigység miatt elhatárolódik.

• Én szívesen megnézem a fellépésedet, Tulasi! Ha a táncod is olyan profi, mint a süteményed, akkor biztosan nagy élmény lesz. – Jelentette ki Edit, aki a jó társaság és némi bor hatására igencsak felszabadult.
• Tudjátok mit? Ne csak beszélgessünk, hanem táncoljunk is! – Pattant ki az ötlet Józsi fejéből.
• Miért is ne? – Vágta rá a felesége.
• A doki kézen fogta imádott feleségét és már repítette is a parkett közepre.

Pár perc alatt tele lett a tánctér. Néhányan párban, mások csoportosan adták át magukat a zene hangulatának.

Az este nagyszerű hangulatban telt.

• Editke, remélem legközelebb is eljössz! – Mondta búcsúzóul Betti.
• Szeretnék! – Felelte a tanárnő. – Sőt valószínűleg hozok is magammal valakit.

Ez a kijelentés nagyon meglepte a társaságot. Nem véletlenül nevezték Editet a titokzatos tanárnőnek.

Grace

Kövesd Brúnót!

Lélek és kultúra

Grace Spirituális Stúdió 

grace.spiritualis.studio@gmail.com

Belső Megélések Rendszere

Ezen a péntek estén a Tulipán Sétány lakói ismét összegyűltek az étteremben. Mindenki örült, hogy a február végi extra hideg után végre elérkezett a tavasz. A gyerekek kint játszottak az utcán, Brúnó pedig egy virágtartó mellett heverészett.

A felnőttek kellemesen beszélgettek a héten történtekről, amikor Edit megérkezett. Meglehetősen feldúltnak tűnt, és a dühét nem is igyekezett titkolni.

• Rég nem láttam ilyen állapotban a tanárnőt, meg kell néznem, mi történt vele. – Mondta Brúnó és utánaszaladt.
• Jó estét! – Üdvözölte Edit a barátait és lehajította a retiküljét egy szék háttámlájára, majd leült.
• Szia, Editke! Jól vagy? – Kérdezte Piroska.
• Ne haragudjatok! Egy kicsit ideges vagyok. – A nőn látszott, hogy valami nagyon felzaklatta, de most is megőrizte az arisztokratikus tartását.
• Remélem, nincs semmi komoly baj! – Mondta együtt érzően a barátnője.
• Nincs. – Sóhajtott egy nagyot Edit. – Csak találkoztam egy régi ismerősömmel, aki nagyon feldühített egy ostoba kérdéssel.
• Idegesítő ismerősei mindenkinek vannak!
• Na, igen.
• Megkérdezhetem, hogy mit mondott, ami így felzaklatott? – Szólt közbe Józsi kedvesen.
• Gyakori kérdés: „mikor mész már férjhez”?
• Értem. Feltette neked ezt a kérdést, és ettől dühös lettél. – Mondta József.
• Lépten-nyomon ezt kérdezik az emberek tizennyolc éves korom óta. Mégis mi közük hozzá? És mi a gond egy egyedülálló nővel? Talán nem élhet teljes életet? Szeretek tanítani, imádok festeni és egy nagyszerű ember a kedvesem. Nem kell sajnálni!
• Úgy érzed, hogy számon kérnek az életedről? – Kérdezte a doki tűnődve.
• Igen. Sőt, néha úgy tűnik, mint ha a huszonegyedik században egyesek még mindig meg akarnák bélyegezni a szingliket. – Edit itt néhány másodperc szünetet tartott. – Olyan, mint amikor gyerekkoromban folyton azt ordították az osztálytársaim, hogy „nincsen párod, menjél hátra!”. Iszonyú volt. Ilyenkor egyfolytában itt visszhangzik a fejemben.

A társaság figyelmesen és megértően hallgatta a beszámolót.

• Ha jól értem, akkor ez egy nagyon kellemetlen gyerekkori élményre emlékeztet téged, amit feltételezem, hogy többször átéltél.
• Pontosan így van. – Felelte a nő, és látszott, hogy a dühe egy része időközben elpárolgott. – Biztosan emlékeztek, hogy tavaly év végén, hogy kikészültem, amikor láttam, hogy Zsófival ugyan ezt csinálják az osztálytársai. Tudom, milyen szörnyűségeket élt át szegény.
• Igen, emlékszem. És a mai napig hálásak vagyunk neked, amiért megvédted az unokahúgomat. – Felelte Józsi.
• De jó, hogy felfedezték, hogy erre a fájdalmas gyerekkori élményre emlékezteti Editet. A gyerekkori kiközösítés, pontosabban a „pár nélküliség” a programozó sokk, trauma történés, azaz DHS, azt kell oldani. – Állapította meg a kispanda.
• Sajnos nekem is vannak hasonló ismerőseim. – Mondta Piroska. – Nagy ritkán összefutok velük és faggatnak az életemről, mint ha bármi közük is lenne hozzá.
• Ez így van. – Tette hozzá Arnold. – Hallgatva a történetedet az jutott eszembe, hogy amikor hazaköltöztünk, tőlem rendszeresen azt kérdezték, hogyan vehettem feleségül egy indiai nőt. Igaz-e, hogy Indiában a teheneket imádják? Hogy bírtunk egy olyan koszos országban élni? Nem félek-e, hogy a gyerekeim elkapnak valami fertőzést, vagy ami még rosszabb, behozzuk az országba és elfertőzzük az ártatlan embereket. Más megvádolt, hogy elhagytam Jézust. Megint más szerint pedig hazaáruló vagyok.

Az egész asztal döbbenten hallgatta Arnold beszámolóját. Majd Bettinának is eszébe jutott egy élménye.

• Amikor meghalt a férjem, valaki azt mondta sajnálkozva, hogy nem fogom tudni egyedül fizetni a hiteleket. Tíz év elteltével ismét találkoztam vele. Ekkor azt mondta, „döbbenet, hogy nő létemre egy ekkora üzletet vezetek egyedül”. És ne is akarjak így társat találni, mert a férfiak nem szeretik az erős nőket.
• Bennünket pedig azzal nyaggatnak, mikor szülök már gyereket. – Vette át a szót Brigitta. - Egyesek szerint kifutok az időből, mások szerint pedig felháborító, hogy ilyen karrierista vagyok és örüljek, hogy nem hagyott még el a férjem. Fogalmuk sincs, mennyi módszer próbáltunk ki eredménytelenül.
• Olyan is volt, aki engem vádolt meg, hogy nem engedem, hogy szüljön a feleségem. – Tette hozzá Milán.
• Nekem férjem és gyerekeim is vannak, mégis megtalálják az emberek, hogy mivel tudnak belém rúgni. – Kezdte Andi és belekortyolt az italába. – Lucával. Vajon mit csináltam helytelenül a terhesség alatt, hogy down szindrómával született és nem találták-e fel még a gyógymódot. Péterkém egyszer azt mondta egy kérdezősködőnek: nem akarja, hogy átlagos gyereket csináljanak a nővéréből, mert ilyennek szereti. Azóta nem faggatózik az illető. Nehéz volt hozzászokni az emberek ostoba kérdéseihez, de ez hozzá tartozik az élethez, ha fogyatékos gyereked van.

A társaságot meglepte Andrea őszintesége. Sejtették, milyen nehéz neki, még se panaszkodott soha.

• Az egyik unokahúgunk egészséges, viszont tizenhat éves korában abbahagyta az iskolát és prostituált lett. Szegény nagynénénk mindig kibukott, amikor azt kérdezték tőle, visszament-e Katika az iskolába, tanult-e valami rendes szakmát.

Mindenki a gondolataiba merülve nézett maga elé néhány másodpercig, majd Edit törte meg a csendet.

• Úgy tűnik, mindannyiunknak az életében vannak fájó pontok, amibe akarva-akaratlanul néha beletalálnak az emberek. Köszönöm nektek ezt a beszélgetést, már egyáltalán nem vagyok dühös.

A többiek elmosolyodtak és boldogok voltak, hogy ilyen nagyszerű barátaik vannak.

• Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én farkaséhes vagyok. – Mondta József. – Szerintem ideje rendelni.
• Nahát, ez a beszélgetés felért egy érzelmi oldással! Nagyon szerencsés helyzet, ha az embernek olyan barátai vannak, akik ismerik az emberi lélek működését. – Mondta Brúnó és tisztogatni kezdte a bundáját.

Grace

Kövesd Brúnót!

Lélek és kultúra

Grace Spirituális Stúdió 

grace.spiritualis.studio@gmail.com

Belső Megélések Rendszere

(Kép forrása: pixabay.com)

Már csak egy hét volt karácsonyig. A Tulipán Sétány lakói lázban égtek, különösen a gyerekek. BMR Brúnó úgy döntött, benéz az iskolába. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy nem várt fordulat fog történni.

Zsófi minden erejével az ünnepi hangversenyre készült. Reggel már a hegedűjével érkezett. Az első óra kezdetéig még volt tíz perc, így elővette a zeneelmélet könyvét és olvasni kezdett.

Ági néni, az osztályfőnök lélekszakadva rontott be.

• Gyerekek, egy perc és jövök! Húzzátok el a padokat. A karácsonyi műsorral kezdünk.
• Akkor nem lesz óra? – Kérdezte egy kisdiák.
• Ma csak próba lesz. Délig gyakoroljuk a műsort, utána osztálykarácsony. Az iskolai ünnepség pedig holnap után lesz. Remélem, hogy nem hoztok rám szégyent!

Az gyerekek hangos ujjongásban törtek ki. Zsófi volt az egyetlen, akinek semmi kedve nem volt az egészhez. Amióta Khairavi bekerült az osztályukba, kevésbé érezte magát magányosnak, ő viszont két hete Indiában volt, így Zsófi ismét egész nap egyedül volt az iskolában.

A tanárnő kiviharzott, a gyerekek pedig óriási ricsaj közepette elkezdték elhúzogatni a padokat és a székeket. A kis művésznő mindig utálta a hangzavart.

• Sajnos vannak gyerekek, akik ezekben az ünnepi pillanatokban még magányosabb, mint a hétköznapokon! – Állapította meg Brúnó szomorúan.
• Tűnj már innen, Zsófi! – Förmedt rá Alíz!

A kislány alig tudta menteni a táskáját és a hangszerét. Épp a könyvét akarta eltenni, amikor visszaért Ági néni.

• Gyertek, kezdjünk! – Kezdte. – Zsófi, tedd már el azt az átkozott könyvet! Nem igaz, hogy nem unod meg! Mindig csak a zene! – Azzal az osztályhoz fordult, akik már sorba is álltak a műsorhoz.
• Ahogy megbeszéltük! Első a Csendes éj, azt követi a Pásztorok, pásztorok, majd egy vers.

Zsófi a középső sor szélére állt. Kriszti került mellé, aki azonnal oldalba is lökte.

• Menj már arrébb! – Förmedt rá.
• De hát tegnap is itt álltam! – Nézett rá szomorúan Zsófi.
• Akkor sem fogsz mellettem állni! – Vette egyre gúnyosabbra a hangot Krisztina.
• Mi a baj, lányok? – Kérdezte a tanárnő.
• Nem akarok Zsófi mellett állni! – Jelentette ki Kriszti hangosan.
• Zsófi, kérlek, állj a hátsó sorba!- Utasította Ági néni.
• Tanárnő, tegnap ide tetszett állítani. – Mondta kimért, szenvtelen hangon a kislány.
• Most viszont arra kérlek, hogy állj hátra. És nem szeretnék még egyszer szólni. Elegem van belőle, hogy mindig lassítod az osztály munkáját.

Zsófi hátra sétált. Nem nézett se jobbra, se balra, csak előre, mint a ló. Az osztály halk sutyorgásban és kárörvendő kuncogásban tört ki.

Elkezdődött az első dal próbája. Közben úgy érezte, mint ha a háta mögött babrálnának valamit. Megfordult és látta, hogy a mellette álló két lány, Alíz és Kata krétával kente össze a ruháját. Nem szólt semmit, csak szúrós pillantást vetett rájuk.

A második ének szám alatt ezt folytatták, majd miközben egy osztálytársuk szavalt, hirtelen a haját is meghúzták. Zsófi abban a pillanatban megfordult és hatalmas pofont kevert le Alíznak, majd erőteljesen meglökte Katát.

Alíz döbbenten kapott az arcához, az osztály pedig fagyott csendben állt.

• Zsófi, mit műveltél?! – Ági néni elkerekedett szemekkel nézett rá. A bambának titulált kislánytól soha semmilyen kitörést sem tapasztaltak korábban. – Zsófia, ismételten kérdezem, mit műveltél?!
• Felpofoztam! És meglöktem! – Jelentette ki határozottan, egyfajta elégedettséggel a hangjában.
• Sajnos, nem értik, mi történt! – Mondta a kispanda. – Zsófinak a tanárnő és a diáktársak is ÉgedElmet okoztak, így teljesen természetes reakció, hogy önvédelem céljából átváltott agresszív viselkedésbe.
• Azonnal hozd ki az ellenőrződet!
• Már viszem is! – Sietős léptekkel sétált előre és nyújtotta át a kis könyvet a tanárnőnek.
• Nem is értem, hogyan tehettél ilyet! – Mondta Ágnes még mindig lefagyva.
• Így! – Felelte a kislány és hátat fordított. – Látja a ruhámat? Ezt tette Alíz és Kriszti. Lassan körbefordult, hogy az egész osztály láthassa az összekrétázott ruhát.

Ágnes írni kezdett Zsófi ellenőrzőjébe, mit se törődve az őt ért sérelemmel. A kislány addig levette a sötétkék kardigánját és a telefonjával lefényképezte a krétanyomokat, majd ismét fölvette. Amikor a tanárnő visszaadta neki az ellenőrzőt, visszasietett a táskájához és pakolni kezdett.

• Most meg mit csinálsz? – Kérdezte Ági néni.
• Hogy hogy mit? Haza megyek. Nincs itt semmi keresni valóm.
• De hát még tart a próba.
• Nem kívánok szerepelni az ünnepségen. Ha megbocsátanak… - Már indult is, de a tanárnő elállta az útját.
• Tanítási időben nem engedhetlek el.
• Valóban? – Kérdezte a kislány. Azzal elővette a telefonját és felhívta az édesanyját. Majd leült, kinyitotta a zeneelmélet könyvét és olvasni kezdett.
• Nem szerepelsz a társaiddal a karácsonyi műsoron? – Kérdezte a tanárnő.
• Társaimmal? Ugyan már, Ági néni! Nekem itt nincsenek társaim, csak ellenségeim. Erről szól a szeretet ünnepe? Mit szólna Jézus, ha ezt látná?

Ez volt az a mondat, amire se a tanárnő, se a gyerekek nem tudtak vagy inkább nem akartak válaszolni.

Közben egy kisfiú felbátorodott.

• Lehet, hogy azért nem akar maradni az osztálykarácsonyon, mert nem hozott semmit. – Mondta gúnyosan.
• Úgy gondolod? – Kérdezte Zsófi. A hangjából egyértelműen érződött, hogy nyíltan vállalj a harcot.
• Biztos nem hozott semmit, de mi sem adunk neki édességet! – Kontrázott rá egy másik diák.

Zsófi felállt és egy szatyorból elővett egy tortás dobozt. Lassan kinyitotta. Gyönyörű csokoládétorta volt benne különleges díszítéssel. A gyerekek döbbenten nézték.

Zsófi lassan elindult a tortával a kezében.

• A szálloda cukrászdájából van. - Mondta Zsófi. - Jean készítette. Ismeritek? Tavaly Párizsban nyert díja. Nem akartam hozni semmit, de anyukám azt mondta, hozzam el, akkor talán kedvesebbek lesztek velem.

Az osztály és a tanárnő síri csendben figyelték, hogy mire készül vele. Amikor a tanári asztal elé érkezett, hirtelen megállt és az asztalra borította. A fehér asztalterítőt és az osztály naplóját beterítette az étcsokoládé.

Ebben a pillanatban lépett be az édesanyja, Betti.

• Mi történt? – Kérdezte, miközben földbegyökerezett lábbal állt a tanterem ajtajában, kezében a kilinccsel.
• Karácsonyi próba, anya. – Válaszolta Zsófi szenvtelen hangon, szikrázó szemekkel.
• Ki tette ezt a tortával?
• Én voltam.

Abban a percben kicsöngettek. A gyerekek csendben elindultak kifelé.

• Zsófi, de hát miért csináltad?
• Hogy miért? Elzavartak, hátraküldtek, összekrétázták a ruhámat és megcibálták a hajamat. Aztán még meggyanúsítottak azzal, hogy nem hoztam semmit az átkozott karácsonyi ünnepségükre.
• Igaz ez, Ágnes? – Szegezte a kérdést Betti a tanárnőnek.
• Igen, de….
• De, mi…?
• Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? Gyerekek.
• Igen, gyerekek. Érző emberi lények. Nem birkák vagy robotok. Öltözz lányom, hazamegyünk!

Zsófi és Betti egy perc múlva kint voltak az utcán.

• Sajnálom, kislányom, hogy idáig engedtem, hogy ebbe az iskolába járj! – Mondta az anyuka, miközben beszálltak a kocsiba. A kislány nem felelt.

Betti bevitte magával a szállodába a kislányt, megebédeltek, majd hívta a helyettesét. Ezt a délután a lányával akarta tölteni.

Este Zsófi elment a hegedű órájára, Betti pedig a testvére családjával vacsorázott.

• Ez szörnyű! Nem engedhetjük, hogy továbbra is ilyen közegben tanuljon. – Mondta Piroska lesújtottan.
• Ha többször leégették a közösség előtt, akkor ez teljesen természetes reakció. – Felelte Józsi. – Az elmúlt fél év tapasztalatai azt mutatják, hogy nem szerencsés, ha a lányok továbbra is ebbe az iskolába járnak.
• Tényleg nem!
• Akkor más alternatívát fogunk keresni! – Jelentette ki József.

Brúnó pedig boldogan csóválta a farkát. – Végre felismerték, hogy az ÁrtAlom zóna helyett, szerencsésebb, ha más közeget keresnek Zsófinak, Szilvinek és Kittinek. Ez lesz számukra a legszebb karácsonyi ajándék.

Grace

Kövesd Brúnót!

Lélek és kultúra

Grace Dance Facebook

Grace Spirituális Stúdió 

grace.spiritualis.studio@gmail.com

Belső Megélések Rendszere

(Kép forrása: pixabay.com)

Esős szeptemberi nap volt. Brúnó egy fa tetejéről figyelte az iskolába igyekvő gyerekeket. Az új tanév kezdete izgalommal töltötte el őket.

Péterke szemmel láthatóan rosszkedvűen ballagott a tornaterem felé. Nem örült neki, hogy Ági nénit, a testnevelő tanárt kapták osztályfőnöknek, ő ugyanis soha nem szeretett sportolni.

Negyedórányi fárasztó futás után kötélmászás következett. Néhány társa felmászott egészet a kötél tetejéig és büszkén zsebelte be az ötös osztályzatot. Mások képtelenek voltak rá, ők kettest kaptak egy rosszalló tekintet és sok esetben egy lekicsinylő megjegyzés kíséretében.

Péter következett. Harminc szempár szegeződött rá, valamint a tanárnő éles tekintete. Nem sikerült felmásznia, a karja nem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy fel tudjon kapaszkodni.

• Nahát, Péter! Fiú létedre! Ez még egy lánytól is kritikán aluli teljesítmény! – Jelentette ki Ági néni.

Az osztály halk kuncogásban tört ki.

• Petike, úgy tornázik, mint egy kislány! – Gúnyolódott Dominik.
• Kata is lány, mégis fel tudott mászni és csillagos ötöst kapott. – Tette hozzá Jancsika.

Az osztály nagy része hangosan nevetett, a tanárnő pedig figyelmen kívül hagyta a gúnyolódást.

A kisfiú csendes volt a nap további részében. A szünetekben a testvérétől kapott fülhallgatón zenét hallgatott és uzsonnázni is egyedül ment. A csendessége egyedül a bátyának, Zolinak tűnt fel, amikor érte ment.

• Mi történt? – Kérdezte.
• Semmi.
• Ne mond! Látom, hogy rossz kedved van!
• Utálom a tornaórát! És útálom Ági néni! Kettest kaptam a kötélmászásra.
• Sajnálom! De ez még nem tragédia. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok sikeres ember van, aki sohasem tudott kötélre mászni.
• Akkor is útálom! Az egész osztály rajtam nevetett.
• Értem már! Szóval téged az bánt, hogy kinevettek.
• Igen.
• Megértem. De nem éri meg ezen rágódni. Lehet, hogy nem tudsz kötélre mászni, de senki se tud olyan szépen rajzolni az osztályban, mint te.

Brúnó örömmel látta, hogy Zoli rájött, hogy az öccsének az fáj, hogy ÉdegElmet szenvedett el az egész osztály előtt.

A kisfiú kicsit jobban érezte magát a testvére együttérzésétől. Hazaérve a szokásos jelenet fogadta őket: sörös dobozok, teli hamutál, füstszag. Most kivételesen viszont főzött az anyjuk. Andrea kénytelen-kelletlen egy tál mákos tésztát hajított az asztalra, közben Lucával, down kóros lányával ordibált, amiért az véletlenül eltört egy poharat.

A nagynénjük, Edit nem sokkal a fiúk előtt érkezett. Édességet és gyümölcsöt hozott a gyerekeknek, kinyitotta az ablakokat, ugyanis az egész házban vágni lehetett a füstöt, valamint összeszedte a gyerekek ruháit és elindította a mosógépet. Folyamatosan futott benne a MentElem program az öccse három gyermekével kapcsolatban.

• Egyetek, aztán húzás tanulni! – Vágta oda Andrea.

Péter csendben, szótlanul evett, majd felállt és az udvar felé vette az irányt.

• Hova, hova? Megmondtam, hogy menj tanulni! – Jött az újabb felszólítás.
• Később szeretnék. – Felelte a kisfiú.
• Most mész, ha azt mondta! – Hangzott az ellentmondást nem tűrő válasz.
• Anya, had pihenjen egy kicsit! – Kérte Zoli.
• Majd pihen utána!
• Nehéz napja volt.
• Na és?!
• Valami baj történt? – Kérdezte Edit.
• Kinevették a tornaórán, mert nem tud kötélre mászni. – Mondta Zoltán.
• Ezek szerint veszteség érte. – Mondta Edit. – Ebben az esetben teljesen érthető, hogy később szeretne tanulni. Estére fog kifutni az elszenvedett veszteség.
• Miket beszélsz? – Nézett értetlenül Andi a sógornőjére egy újabb sörrel a kezében.
• Ez egyszerű biologika. Így működik az agyunk. Péter öt órán keresztül stresszben volt az iskolában. Ugyan ennyi időbe telik a helyreállítási szakasz. – Mondta Edit miközben kivett egy lavornyi ruhát a mosógépből és kinyitotta a vasaló deszkát.
• Hogy egyeseknek mire nem jut idejük! – Mondta gúnyosan Andrea, aki kezdett egyre részegebbé válni.

Edit közelebb ment hozzá és a szemébe nézett. – Akkor jut rá időm, amikor te a kocsmában iszogatsz a férjed meg a kaszinóban szórja el a pénzt. – Mondta éles tekintettel halkan, hogy a gyerekek ne hallják.

Andi lehajította az asztalra az üres sörösüveget és sértődötten tántorogva felvonult az emeletre.

Zoltán Edit segítségre sietett. Ők ketten nagyon közel álltak egymáshoz. Edit volt az egyetlen a családban, aki értékelte az unokaöccse szorgalmát. Csak ő vette komolyan, hogy történésznek szeretne tanulni és segítette is mindenben.

Pétert kiengedték játszani a kertbe, majd este hétkor behívták, hogy tanuljon. Hibátlanul írta meg a házi feladatát.

Edit és a három gyerek számára viszonylag kellemesen telt a délután. Közben egész végig lehallatszott az emeletről Andrea részeg horkolása.

Brúnó elismerően nézett Editre. – Egy ilyen egyszerű biologikai törvény ismerete megkönnyítheti az életünket és sok konfliktust előzhet meg. 

Grace

Kövesd Brúnót!

Lélek és kultúra

Grace Spirituális Stúdió 

grace.spiritualis.studio@gmail.com

Belső Megélések Rendszere

(Kép forrása: pixabay.com)

Borongós nap köszöntött a Tulipán Sétányra. Elérkezett a tanévzáró és a bizonyítványosztás napja. Brúnó az iskolaudvaron egy pad alól figyelte az érkező diákokat.

Szilvi lépett be a kapun fekete térdig érő muszlinszoknyában és hófehér selyemblúzban. Nem volt jó kedvében. Egyáltalán nem kedvelte az ehhez hasonló ceremóniákat. A kispanda felugrott a 10. osztály tantermének az ablakpárkányára és onnan figyelte, mi történik.

Az osztályfőnök hosszas beszédet tartott, tele közhelyekkel. Végül kézbe vette a tanári asztalon heverő bizonyítványokat.

• Tanulmányi eredmények szerint van sorba szedve. A leggyengébbel kezdjük. – Jelentette ki rezzenéstelen hangon.

Brúnó jól tudta, hogy ezzel kiváló alkalmat teremt a gyengébbeknek az ÉgedElemre, másoknak pedig a túlzott magabiztosságuk fokozására.

Öten megbuktak, ebből ketten évet ismételnek, a másik három tanuló pótvizsgázhat.

Szilvia huszadikként került sorra a huszonöt fős osztályból. Mindig jó tanulónak számított, de sohasem volt kitűnő a bizonyítványa.

• A pár darab négyest még értem, de ez a két hármas! Ha többet foglalkoznál a matematikával és a fizikával, akkor ez a két jegy nem csúfítaná el a bizonyítványodat. – Jelentette ki a tanárnő emelt fejjel. – Így jutalomkönyvet se kapsz. Csak 4, 6 –os tanulmányi átlag fölött jár. – Folytatta.

Szilvit nagyon bántotta ez a stílus, és úgy határozott, végre egyszer őszinte lesz.

• Soha nem is kaptam. - Jelentette ki határozott hangon. – Alsó tagozatban mindig sírtam miatta. Emlékszik Ági néni? Akkor maga volt az osztályfőnököm. – Fordult a testnevelő tanáruk felé, aki szintén bent volt a teremben. – Tudom, hogy emlékszik. Anyukám minden tanév végén úgy próbálta oldani a helyzetet, hogy vett nekem egy könyvet. De engem nem érdekelt. Én az iskolától szerettem volna megkapni az elismerést. De tudják mit? Már egyáltalán nem vágyom erre. Igen, talán lehetne jobb jegyem matematikából és fizikából, de nem jobb. Megmondom, hogy miért: azért mert nem érdekel. Nem vagyok hajlandó naponta egy óránál többet szánni a tanulásra. Éppen elég, hogy a fél életemet itt töltöm. Csak azt nem tudom, hogy miért.

Brunó átlátta, hogy Szilvi a sok feldolgozatlan VeszTeség (DHS) és ÉgedElem következményeként ÖnVédeElemből elhatárolódott (HatárAlom) véglegesen a tanulástól, a hozzá kapcsolódó öröm és siker érzésétől, így ez az érzelmi tapasztalat hosszú távon meg fogja határozni kapcsolódását ehhez a életterülethez.

A két tanárnő teljesen ledöbbent azon, hogy hogyan mer ez a csendesnek ismert lány ilyen hangot megütni.

• Gondolom, tudják, hogy apám kórházában dolgozom önkéntes segédnővérként. A héten meghalt egy velünk egy idős fiú rákban, holnap lesz a temetése. Maguk szerint segített volna rajta, ha ismeri a sinus-cosinus tételt? Esetleg a másodfokú egyenlet megoldó képlete? És a szüleinek. – Néhány másodperc hatásszünetet tartott. – Egy nyolc éves kislánynak az életéért küzdenek. Azt mesélte, hogy korábban folyton azért piszkálták az iskolában, mert csúnyán írt.

Éles tekintettel nézett az egyik, majd a másik tanárnő szemébe. Azok teljesen lefagytak és kissé meghatotta őket a beteg gyerekek esete. A lány folytatta.

• Abba belegondoltak már, hogy mennyi fát vágnak ki ezekért a szamárfüles könyvekért? … Vajon megéri?

A tanárok még inkább ledöbbentek. Ez még sohasem jutott az eszükbe. Az osztályból se jutott szóhoz senki. Szilvit mindig egy kicsit furcsa lánynak tartották, de sosem látták lázadozni. Most viszont éles tekintettel nézett velük farkasszemet.

Egy utolsó pillantást vetett az osztályfőnökre, felemelte az asztalról a bizonyítványát és becsukta anélkül, hogy belenézett volna.

• Viszontlátásra! – Hangosan köszönt és választ sem várva határozottan kisétált.

Brúnó láthatatlanul utána sietett. Tudta, hogy a jutalomkönyv hatéves kora óta fájó téma a számára és azt is, hogy utálta a képmutatást, beleértve az osztályfőnök hatvan perces szónoklatát. És sohasem értette, miért várják tőle, hogy éveket pazaroljon az életéből teljesen felesleges dolgokra, amikor ezer megoldásra váró probléma van a világban. Ez a három dolog teljesen elég volt ahhoz, hogy átváltson érzelmi túlműködésbe, de a belső elhatárolódása következtében ezúttal a nyílt szembenállás kapcsolódási állapotába.

Szilvi hazafelé kicsit lehiggadt, de még mindig dühös volt. Otthon leült a teraszra és csak nézett maga elé. Közben eleredt az eső. Meglepődött saját magán, nem volt rá jellemző, hogy jelenetet rendezzen.

Az anyja lépett ki a házból.

• Nahát, észre se vettem, hogy megérkeztél! De mi bajod neked? Csak nem a szokásos jutalomkönyv miatt lógatod az orrod?

Miután a lány elmesélte neki a történteket, Piroska hangosan felkacagott.

• Szerettem volna látni a két banyának az arcát! Jól megmondtad nekik!

Nagyszájúbb volt a lányánál és a túlműködés is jellemzőbb volt rá.

József hazaérve a teraszon találta a lányát és a feleségét.

• Hát ti meg mit csináltok idekint a szakadó esőben? – Kérdezte, miközben összecsukta az ernyőjét.
• Gyere, mindjárt elmeséljük! A lányod jól beolvasott a tanároknak és az osztálynak. – Mondta még mindig nevetve, és beszaladt a lakásba egy tálca süteményért.

Szilvi elmesélte a történteket az apjának. Már bántotta egy kicsit, hogy milyen stílusban beszélt. Józsi teljes mértékben megértette a lányát. Annyi mindent látott a kórházban, hogy teljesen máshogy látta a világot, mint a többi tizenhat éves. A biologikus okot is értette és el is magyarázta neki.

• Most már ne bánkódj ezen! Lehet, hogy egy kicsit indulatos voltál, de tízévente egyszer talán belefér.

A lány elmosolyodott és Piroska is megérkezett a süteménnyel. Mindhárman nekiláttak, a doki pedig arra gondolt, hogy Zsófi esete tegnap, ma Szivié, nem rég pedig Kitti verekedése egy jel lehet.

Brúnó határozottan bólogatott. Örült, hogy József felismerte a SejtElmet. Közeledik a változás ...

Grace

Kövesd Brúnót!

Lélek és kultúra

Grace Spirituális Stúdió 

grace.spiritualis.studio@gmail.com

Belső Megélések Rendszere

(Kép forrása: pixabay.com)

A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszott. Minden diák izgatottan várta a nyári szünetet, nem különben a tanárok. A Tulipán Sétány lakói a tanév utolsó hetében jártak. BMR Brúnó jól tudta, hogy nem mindenki azonos módon éli meg ezeket a várva várt napokat sem. Láthatatlanná változtatta magát, és figyelte, mi történik.

Zsófi becsukta a könyvét és unottan ballagott be a terembe becsengetéskor.

• Gyerekek, mint tudjátok, az utolsó két napon minden osztály oda megy, ahova csak szeretne. – Kezdte a tanárnő. Az osztályban hangos éljenzés hallatszott. Csak egy gyermek nem örült. Zsófi számára az iskolai kirándulások a hétköznapoknál is nagyobb kihívást jelentettek. – Holnap meglátogatjuk a Nemzeti Múzeumot, pénteken pedig a Városligetbe megyünk, ahol egész nap játszhattok. Edit néni és Ági néni fog elkísérni titeket. – Ez utóbbi programot nagy lelkesedéssel fogadta a 6. osztály.
• De anya, muszáj elmennem? Már úgy se tanulunk. – Kérlelte otthon az édesanyját.
• Kislányom, tudod, hogy három napot igazolhatok egy évben. Ezeket már elhasználtuk. – Felelte Betti, aki egyáltalán nem lepődött meg a lányának ezen a kérésén.
• De akkor sem szeretnék elmenni.
• Lehet, hogy jól fogod magad érezni a többiekkel. – Próbálta bátorítani az anyja.
• Nem értesz semmit! – Felelte csalódottan a kislány. Határozott léptekkel bevonult a szobájába. Néhány perc múlva megjelent a hegedűjével és elindult a zeneórára.

Másnap a diákok izgatottan sorakoztak. Zsófi egy füzetet szorongatott a kezében, jegyzetelni akart a múzeumban.

• Zsófi, nincsen párod, menjél hátra! – Kiáltotta hangosan egy nagyszájú kislány, Alíz. Zsófi először figyelmen kívül hagyta, de a lány fojtatta. – Menjél hátra, nincsen párod!
• Nem megyek, jól vagyok itt. – Felelte és igyekezett higgadtnak tettetni magát.

A többiek is rákezdtek, mindenki azon volt, hogy hátraküldje.

• Mi ez a hangzavar? – Kérdezte Ági néni.
• Nem akar hátramenni, pedig nincs párja.
• Zsófi, kérlek, menj hátra! – Utasította a tanárnő.

A kislány határozottan előre nézett és úgy tett, mint ha nem hallotta volna.

• Zsófi, megkértelek valamire. Miért húzod ezzel az időt? Indulni szeretnénk.

Ekkor lépett közbe Edit, aki az elejétől fogva tanácstalanul figyelte a jelenetet.

• Miért kellene hátra mennie? Nem mindegy, hogy ki hol áll? – Kérdezte aggódva.
• Felőlem! – Rántotta mega vállát a kolleganője és előre ment.

Brúnó örömmel látta, hogy van olyan pedagógus, aki mer változtatni az ésszerűtlen, sőt megalázó szabályokon.

A csoport elindult a múzeum fele. A többség hangos csacsogásba kezdett. Megvitatták, ki hova megy nyaralni, milyen táborban fog részt venni, hogy végre találkoznak a nagyszülőkkel és az unokatestvérekkel. Zsófi elővette a telefonját és a fülhallgatót és zenét kezdett hallgatni.

• Nézzétek, bedugta a fülét! – Kiáltotta Alíz.
• Biztos operát hallgat! – Mondta egy kisfiú. Az egész osztály hangosan felnevetett.
• Tanár néni, nem tilos zenét hallgatni? – Csatlakozott hozzá egy társuk, Kata.
• De igen. Zsófi, légy szíves, hagyd abba.
• Ági, kérlek! – Kelt ismét a kislány védelmére Edit.

Ágnes kezdett egyre dühösebb lenni a kolleganőjére, aki immár másodszor mondott neki ellent a gyerekek előtt, ezzel ÉgedElmet okozva neki. Viszont nem akarta az utolsó napokat veszekedéssel elrontani. Zsófi továbbra is úgy tett, mint ha nem hallott volna semmit.

Amikor megérkeztek a múzeumba, kikapcsolta zenét, mert érdekelte, mit mond a tárlatvezető. Elővette a füzetét és szorgosan jegyzetelni kezdett. Egy idő után egészen jól érezte magát. Belemerült a festmények csodálatos világába, egyik képtől szaladt a másikig, volt, amikor visszament, hogy kérdezzen a tárlatvezetőtől. Végre Érzelmi Többlet állapotban volt, megélte a flow élményét.

A többi gyereket nem igazán érdekelték a művészeti alkotások. Beszélgettek, csoki papírt zörgettek, és a szabadba vágytak. Nem értették a különc osztálytársnőjüket.

• Ez hülye! Még ilyenkor is leír mindet, pedig nem kéne. – Kiáltotta Kata.
• Operát hallgat és festményekről jegyzetel, mondtam én, hogy nem normális. – Kontrázott rá Alíz.

Kiérve az épületből Zsófi ismét elővette a fülhallgatót és egész úton a jegyzetét olvasgatta. Még mindig magányosnak érezte magát, de már volt olyan tevékenysége, ami örömet okozott neki.

• Jól érezted magad az osztállyal, kislányom? – Kérdezte az anyja a vacsoránál.
• Ne beszéljünk róla! – Vágta rá a lány.

Később a gyerekek kimentek a kertbe, ekkor József a sógornőjéhez fordult. – Zsófi az érzelmi veszteséget követő első lelkiállapotban, a Malom lelkiállapotában, (almában) van. Ezért nem mondta el, hogy mi történt ma. De egészen biztos, hogy újabb vereséget szenvedett el.

• Ez szörnyű! Gyűlöli az iskolát, hiába kitűnő tanuló. Mit tehetnénk? – Kérdezte tanácstalanul Betti.
• Még nem tudom, de kitalálunk valamit, mert ez nem mehet így tovább. – Felelte Józsi.

Elérkezett a tanév utolsó napja. Zsófi a városligeti játéktól még inkább tartott, mint a múzeumlátogatástól. A fülhallgatójával és két könyvel felszerelkezve érkezett: egy zeneelmélettel és Beethoven életével. Most senki sem kísérelte meg hátraküldeni, mégis úgy döntött, hogy a sor végére áll.

Ágnest semmi sem érdekelte, csak ússzák meg a napot baleset nélkül, Edit viszont jobban aggódott Zsófiért, mint az egész osztályért összesen.

Amikor megérkeztek, a kislány letelepedett egy fa alá és olvasni kezdett. Egészen belemerült, körülötte megszűnt a tér és az idő. Nem a saját életét élte ezekben a percekben, hanem Beethovenét.

• Legalább nem csinál semmi galibát ez a kis különc. – Gondolta Ági néni.

Zsófi elővett egy doboz epret a táskájából és körbenézett. Hátradőlt és élvezte egy kicsit a napsütést, majd folytatta az olvasást.

• Nahát, ez meg mit csinál? – Hallatszott Aliz hangja. Zsófi figyelmen kívül hagyta.
• Már megint olvas. – Kiáltotta Kata.
• Ez nem normális! Más utál tanulni, ez meg akkor is azt csinálja, amikor nem kéne. – Folytatta Kriszti.
• Biztos egész nyáron tanulni fog!
• Hogy ez mekkora hülye!

Zsófi még mindig nem reagált, de már nem tudott az olvasottakra koncentrálni.

Valaki mögé ment és elkezdett szamárfület mutogatni neki. A következő percben Gergő oldalról lefröcskölte egy vízipisztollyal, Kata kikapta a kezéből a könyvet, Kriszti és Alíz pedig elvették az epret és elkezdték enni.

Zsófi felállt és határozott pillantást vetett rájuk. Nem szólt egy szót sem, de a többiek kezdtek megijedni. Kikapta Kata kezéből a könyvet, majd a dobott epret is visszavette és a földhöz vágta.

Határozott léptekkel elindult, kezében a könyveivel. Az arcán végigfolytak a könnyek. Ági néni, aki csendben nézte végig a jelenetet, csak akkor kapott észbe, amikor rádöbbent, hogy a kislány a földalatti felé vette az irányt.

• Hova mész? Nem merészeld! Azonnal gyere vissza! – Kiáltotta.

Edit jóval messzebb volt, mint Ági, de aggódva rohant utána. – Utána megyek, megoldom! – Kiáltotta a kolleganőjének.

Hátrébb szállt fel, mint a kislány, mert tudta, hogy most nyugalomra van szüksége, de folyamatosan figyelte.

• Nagyon jól csinálja! Meghagyja neki a gyász idejét. – Helyeselt a kispanda.

Zsófi tudta, hogy az anyja nem értené meg, ezért a nagynénjéhez ment. Az egész családot a teraszon találta.

• Zsófi, édesem, mi történt veled? Hogy kerülsz ide ilyenkor? Jézusom, te sírtál! – Kezdte aggodalmaskodva Piroska.

Néhány méterrel mögötte kifulladva érkezett Edit.

• József, Piroska, rettenetesen sajnálom, ami történt. Egy biztos: a mai napon végeztem az iskolával, beadom a felmondásom.
• Kérlek, üljetek le és mondjátok el, hogy mi történt! – Kérte Józsi.
• Zsófi zokogva mesélte el a történteket.
• Nos, először felhívjuk édesanyádat, hogy itt vagy…. Betti, Zsófi itt van nálunk. Ne aggódj, minden rendben. De munka után, gyere ide, kérlek!

Piroska bevitte a zaklatott kislányt, ekkor Editből tört ki a panasz áradat.

• Ez borzalmas! Birkákat nevelnek a gyerekekből, amelyik pedig érzékenyebb vagy más, mint a többi, azt teljesen tönkreteszik. Nem akarok ebben részt venni.
• Teljesen megértelek. – Monda Józsi.
• Amióta elvégeztem a BMR és az újmedicína tanfolyamot, egy csomó dolgot máshogy látok. – Folytatta a kétségbe esett tanárnő.
• Figyelj rám! Egy ideje fontolgatok egy dolgot: arra gondoltam, létrehozhatnánk egy magániskolát.

Brúnó örömmel csóválta a farkát! – Végre, egyre többen vannak, akik mernek változtatni!

Grace

Kövesd Brúnót!

Lélek és kultúra

Grace Spirituális Stúdió 

grace.spiritualis.studio@gmail.com

Belső Megélések Rendszere

(Kép forrása: pixabay.com)

Gyönyörű napfényes tavaszi nap virradt a Tulipán Sétányra. Brúnó úgy döntött, meglesi Zsófit az iskolában. Jót tett neki az édesanyjával töltött nap, de érthető módon, megviselte a barátnője, Dóri árulása. Láthatatlanná változtatta magát és elcammogott az általános iskolához.

A lány épp megérkezett az udvarra. Köszönt a többieknek, majd leült egy padra. Élvezte egy kicsit a napsütést, majd olvasni kezdett. Az osztálytársai egy másik padnál gyülekeztek. Nem volt baja velük, de számára mindennél fontosabb volt a zene, most is szolfézst tanult.

Egyszer csak nyílt az ajtó. Az igazgató kísért ki egy családot. Egészen meglepő látvány tárult a gyerekek szeme elé. Egy fehér férfi és egy indiai nő búcsúzott el egy kislánytól.  Az anyuka gyönyörű tűzpiros, mintás szárit viselt, hatalmas arany fülbevalóval és nyakékkel. Haját bonyolult kontyban viselte.

• Ne aggódjanak! Minden rendben lesz. – Mondta az igazgató.

A pár elköszönt és már el is tűntek.

A lányuk leült egy távolabbi padra. Hosszú, ciklámen lila szoknya és élénksárga felsőrész volt rajta, valamint a szoknya színével megegyező kendő. Csüngős fülbevalót hordott, vastag, dús haját hosszú fonatban viselte. Egészen egzotikus látványt nyújtott a budapesti általános iskola udvarán a farmernadrágos és miniszoknyás lányok között.

Zsófi rámosolygott, a többiek pedig döbbenten nézték.

• Hát ez meg ki?
• Vajon honnét került ide?
• Csak nem akar ide járni?!
• Miféle szerzetek ezek?

Brúnó egy bokor alól figyelte a jelenetet. Jól tudta, lesznek még itt meglepetések.

Zsófi felállt és elindult a kislány fele.

• Szia! Úgy látom, új vagy.
• Szia! Kairavi vagyok. – Felelte majdnem tökéletes magyarsággal.
• Az én nevem Zsófi.

Megszólalt a csengő. A két lány együtt indul el a tanterem felé.

Kairavi nem volt teljesen barna, inkább kreol bőrű. Sötét haja és szeme, valamint hatalmas szempillái rendkívül egzotikussá varázsolták. A fiúk csodálattal, a lányok egy része megvetéssel fordultak utána.

• Gyerekek, üljetek le. Új osztálytársatok lesz. Ő… Mit is mondtál, hogy hívnak?
• Kairavi.
• Ő Kairavi.

Az osztály döbbenten bámult.

• Ott hátul van egy szabad hely. – Folytatta a tanárnő.
• Ági néni!
• Igen, Zsófi.
• Mellettem van egy hely. Szívesen ülök Kairavi mellé. Új még, hátha segítség kell neki.
• Rendben, ahogy akarjátok.

Brúnó az ablakból figyelt.

• Drága Zsófi! Arany szíve van! De ez az Ági néni… Tanulhatna a belső megélésekről! – Morgott a kispanda

A két kislány egymásra mosolygott és leültek. A többiek megvető pillantásokat vetettek rájuk.

Végre kicsengettek.

• Te indiai vagy? – Kérdezte Zsófi kifelé menet.
• Anyukám indiai, apukám magyar.
• Nagyon szép neved van! Mit jelent?
• Holdfényt. A teljes nevem Kovács Katalin Kairavi.
• Nocsak, új barátnője van a kis könyvmolynak? – Kezdett gúnyolódni Bernadett, az osztály hangadója.
• Más nem barátkozik vele, így jó neki ez a jött-ment is. – Folytatta egy másik.
• Nem jött-ment, hanem indiai. – Válaszolta Zsófi higgadtan.
• Tényleg? Azt hittük cigány.

Hangosan felkacagott az egész társaság.

• Ne is törődj vele. – Fordult feléje Zsófi.
• Láttátok mennyi ékszer volt az anyján? – Folytatta kihívóan Bernadett. – Lehet, hogy mind lopott.
• Hogy te milyen rosszindulatú vagy! – Kezdett dühbe jönni Zsófi.

Kairavi egyre kellemetlenebbül érezte magát.

• Apukám azt mondta, hogy mindenki maradjon ott, ahová született. Ez a föld pedig a magyaroké.
• Ő félig magyar. Ha vettétek volna a fáradtságot, hogy megkérdezzétek a nevét, akkor tudnátok.
• Nem mondod?! Tényleg? Akkor miért öltözik úgy, mint egy majom? Majd orra esik ebben a hosszú szoknyában.
• Még mindig jobb, mint az a lepel, ami az anyján volt. Talán Indiában nem tudnak varrni, azért tekernek magukra rongyokat?
• Szárinak hívják. Tradicionális indiai viselet. – Felelte szúrós tekintettel Kairavi. Most már kezdett dühös lenni.
• Azért gúnyolódtok, mert irigykedtek. Nézzetek magatokra és gondolkozzatok el azon, hogy mire vagytok ennyire irigyek. – Szegezte nekik Zsófi, majd választ sem várva belekarolt Kairaviba és együtt elsétáltak.
• Ez az kislány! Rátapintottál a lényegre! Amire irigyek vagyunk, azt leértékeljünk. – Csóválta a farkát boldogan Brúnó.
• Köszönöm, hogy megvédtél. – Hálálkodott Kairavi.
• Nincs mit! Ők már csak ilyenek. Folyton irigykednek.

Kairavit nem lepte meg a fogadtatás, tudta, hogy mire számíthat, mégis jól esett neki, hogy kiálltak mellette.

• Nekem kifejezetten tetszik a ruhád. A mamád pedig egyszerűen gyönyörű!
• Köszi! A szüleim, mondták, hogy hordhatok nyugati ruhát is, de én így jobban érzem magam.
• Hogyhogy ide költöztetek?
• Apukám itt kapott munkát. Riporter.
• És anyukád mivel foglalkozik?
• Táncos.
• Azta! Azért olyan csinos.
• Igen. – Mosolyodott el Kairavi. – Van kedved egyszer átjönni hozzánk? Megmutatom az indiai táncot, ha érdekel.
• Nagyon szeretném.

Brúnó boldogan szemlélte őket.

• Két okos lány. Nagyon jól kezelték a helyzetet!

Zsófi este lelkesen mesélte a történteket az édesanyjának.

• Dóri végig hallotta Bernadették csúfolódását. Nem szólt semmit, de beállt a csapatukba.
• Úgy látom kislányom, elveszítettél egy barátnőt, viszont kaptál egy másikat.

Zsófi elmosolyodott. Ekkor megszólalt a telefon.

• Nahát, ki lehet ilyenkor?!
• Betti? Tulasi vagyok, Kairavi anyja. A lányom mesélte, hogy összebarátkoztak Zsófival az iskolában. A férjemmel szeretnénk, ha pénteken átjönnének hozzánk vacsorára.
• Nagyon köszönjük! Zsófi nagyon fog örülni!

Grace

Kövesd Brúnót!

Lélek és kultúra

Grace Spirituális Stúdió 

grace.spiritualis.studio@gmail.com

Belső Megélések Rendszere