Ezen a péntek estén a Tulipán Sétány lakói ismét összegyűltek az étteremben. Mindenki örült, hogy a február végi extra hideg után végre elérkezett a tavasz. A gyerekek kint játszottak az utcán, Brúnó pedig egy virágtartó mellett heverészett.

A felnőttek kellemesen beszélgettek a héten történtekről, amikor Edit megérkezett. Meglehetősen feldúltnak tűnt, és a dühét nem is igyekezett titkolni.

• Rég nem láttam ilyen állapotban a tanárnőt, meg kell néznem, mi történt vele. – Mondta Brúnó és utánaszaladt.
• Jó estét! – Üdvözölte Edit a barátait és lehajította a retiküljét egy szék háttámlájára, majd leült.
• Szia, Editke! Jól vagy? – Kérdezte Piroska.
• Ne haragudjatok! Egy kicsit ideges vagyok. – A nőn látszott, hogy valami nagyon felzaklatta, de most is megőrizte az arisztokratikus tartását.
• Remélem, nincs semmi komoly baj! – Mondta együtt érzően a barátnője.
• Nincs. – Sóhajtott egy nagyot Edit. – Csak találkoztam egy régi ismerősömmel, aki nagyon feldühített egy ostoba kérdéssel.
• Idegesítő ismerősei mindenkinek vannak!
• Na, igen.
• Megkérdezhetem, hogy mit mondott, ami így felzaklatott? – Szólt közbe Józsi kedvesen.
• Gyakori kérdés: „mikor mész már férjhez”?
• Értem. Feltette neked ezt a kérdést, és ettől dühös lettél. – Mondta József.
• Lépten-nyomon ezt kérdezik az emberek tizennyolc éves korom óta. Mégis mi közük hozzá? És mi a gond egy egyedülálló nővel? Talán nem élhet teljes életet? Szeretek tanítani, imádok festeni és egy nagyszerű ember a kedvesem. Nem kell sajnálni!
• Úgy érzed, hogy számon kérnek az életedről? – Kérdezte a doki tűnődve.
• Igen. Sőt, néha úgy tűnik, mint ha a huszonegyedik században egyesek még mindig meg akarnák bélyegezni a szingliket. – Edit itt néhány másodperc szünetet tartott. – Olyan, mint amikor gyerekkoromban folyton azt ordították az osztálytársaim, hogy „nincsen párod, menjél hátra!”. Iszonyú volt. Ilyenkor egyfolytában itt visszhangzik a fejemben.

A társaság figyelmesen és megértően hallgatta a beszámolót.

• Ha jól értem, akkor ez egy nagyon kellemetlen gyerekkori élményre emlékeztet téged, amit feltételezem, hogy többször átéltél.
• Pontosan így van. – Felelte a nő, és látszott, hogy a dühe egy része időközben elpárolgott. – Biztosan emlékeztek, hogy tavaly év végén, hogy kikészültem, amikor láttam, hogy Zsófival ugyan ezt csinálják az osztálytársai. Tudom, milyen szörnyűségeket élt át szegény.
• Igen, emlékszem. És a mai napig hálásak vagyunk neked, amiért megvédted az unokahúgomat. – Felelte Józsi.
• De jó, hogy felfedezték, hogy erre a fájdalmas gyerekkori élményre emlékezteti Editet. A gyerekkori kiközösítés, pontosabban a „pár nélküliség” a programozó sokk, trauma történés, azaz DHS, azt kell oldani. – Állapította meg a kispanda.
• Sajnos nekem is vannak hasonló ismerőseim. – Mondta Piroska. – Nagy ritkán összefutok velük és faggatnak az életemről, mint ha bármi közük is lenne hozzá.
• Ez így van. – Tette hozzá Arnold. – Hallgatva a történetedet az jutott eszembe, hogy amikor hazaköltöztünk, tőlem rendszeresen azt kérdezték, hogyan vehettem feleségül egy indiai nőt. Igaz-e, hogy Indiában a teheneket imádják? Hogy bírtunk egy olyan koszos országban élni? Nem félek-e, hogy a gyerekeim elkapnak valami fertőzést, vagy ami még rosszabb, behozzuk az országba és elfertőzzük az ártatlan embereket. Más megvádolt, hogy elhagytam Jézust. Megint más szerint pedig hazaáruló vagyok.

Az egész asztal döbbenten hallgatta Arnold beszámolóját. Majd Bettinának is eszébe jutott egy élménye.

• Amikor meghalt a férjem, valaki azt mondta sajnálkozva, hogy nem fogom tudni egyedül fizetni a hiteleket. Tíz év elteltével ismét találkoztam vele. Ekkor azt mondta, „döbbenet, hogy nő létemre egy ekkora üzletet vezetek egyedül”. És ne is akarjak így társat találni, mert a férfiak nem szeretik az erős nőket.
• Bennünket pedig azzal nyaggatnak, mikor szülök már gyereket. – Vette át a szót Brigitta. - Egyesek szerint kifutok az időből, mások szerint pedig felháborító, hogy ilyen karrierista vagyok és örüljek, hogy nem hagyott még el a férjem. Fogalmuk sincs, mennyi módszer próbáltunk ki eredménytelenül.
• Olyan is volt, aki engem vádolt meg, hogy nem engedem, hogy szüljön a feleségem. – Tette hozzá Milán.
• Nekem férjem és gyerekeim is vannak, mégis megtalálják az emberek, hogy mivel tudnak belém rúgni. – Kezdte Andi és belekortyolt az italába. – Lucával. Vajon mit csináltam helytelenül a terhesség alatt, hogy down szindrómával született és nem találták-e fel még a gyógymódot. Péterkém egyszer azt mondta egy kérdezősködőnek: nem akarja, hogy átlagos gyereket csináljanak a nővéréből, mert ilyennek szereti. Azóta nem faggatózik az illető. Nehéz volt hozzászokni az emberek ostoba kérdéseihez, de ez hozzá tartozik az élethez, ha fogyatékos gyereked van.

A társaságot meglepte Andrea őszintesége. Sejtették, milyen nehéz neki, még se panaszkodott soha.

• Az egyik unokahúgunk egészséges, viszont tizenhat éves korában abbahagyta az iskolát és prostituált lett. Szegény nagynénénk mindig kibukott, amikor azt kérdezték tőle, visszament-e Katika az iskolába, tanult-e valami rendes szakmát.

Mindenki a gondolataiba merülve nézett maga elé néhány másodpercig, majd Edit törte meg a csendet.

• Úgy tűnik, mindannyiunknak az életében vannak fájó pontok, amibe akarva-akaratlanul néha beletalálnak az emberek. Köszönöm nektek ezt a beszélgetést, már egyáltalán nem vagyok dühös.

A többiek elmosolyodtak és boldogok voltak, hogy ilyen nagyszerű barátaik vannak.

• Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én farkaséhes vagyok. – Mondta József. – Szerintem ideje rendelni.
• Nahát, ez a beszélgetés felért egy érzelmi oldással! Nagyon szerencsés helyzet, ha az embernek olyan barátai vannak, akik ismerik az emberi lélek működését. – Mondta Brúnó és tisztogatni kezdte a bundáját.

Grace

Kövesd Brúnót!

Lélek és kultúra

Grace Spirituális Stúdió 

grace.spiritualis.studio@gmail.com

Belső Megélések Rendszere