Ezen az estén új vendégek érkeztek a Hotel Tulipánba. BMR Brúnó, az embereket figyelő, és a lelki állapotokat ismerő vöröspanda a recepción rejtőzködött.
Egy fiatal társaság volt, két lány és egy fiú.
Hamarosan megkapták az étlapot és nézelődni kezdtek.

Betti, a tulaj egy ideig várt, majd odament, és megkérdezte, hogy mit kérnek.
- Én egy Sacher tortár szeretnék, ha van. – Mondta szolidan, Aranka. – Molett, nagy mellű, széles csípőjű, de vékony derekú lány volt, hatalmas barna szemekkel, és nagyon dús, göndör, sötét hajjal. A maga módján nagyon is dekoratív.
- Rendben. – Felelte Bettina.
- Én nagyon éhes vagyok. Tudna nekem hozni egy gombapörköltet nokedlivel? – Kérdezte Szilárd? – A pocakos egyetemista fiút nem igen érdekelte a súlya. Annál inkább szeretett enni.
- Természetesen. Mindjárt szólok a szakácsnak.
- Salátát kérhetek? – Kérdezte Fruzsina, a balerina. – Rendkívül vékony, szőke, zöld szemű, fehér bőrű lány volt.
- Hogyne. Azt is megoldjuk. – Felelte Bettina érzelmi többletesen. – Megyek, intézem. – Mondta, majd távozott.

- Hogy tudsz mindig salátát enni? – Kérdezte Aranka Fruzsitól.
- A balett ezzel jár. Kihajítanának a tánckarból, ha felszednék néhány kilót. Valamit valamiért.

- Még jó, hogy én mérnök leszek, és nem kell a külsőmre ügyeljek. – Mondta vidáman Szilárd. – De, tényleg, Ari, te hogy hogyhogy, csak desszertet rendeltél? Normális vacsorát nem szeretnél?

- Jaj, Istenem! Tudjátok, hogy van két kis testvérem. Meg kell fognom a pénzt. Kénytelen voltam tabletet venni nekik, mert a többi gyereknek is van. Láttátok volna, hogy milyen boldogok voltak tőle! Bőven elég, hogy azért csúfolják őket, mert cigányok, ne mondják még azt is, hogy csórók!

- Lecigányozzák őket a mai világban? – Nézett rá értetlenül Szilárd.

- Le bizony!

- Nem a roma szót kéne inkább használni? – Kérdezte Fruzsina.

- Nem. – Felelte Ari. – Semmi sértő nincs a cigány szóban, amíg nem pejoratív értelemben használják. Cigányok vagyunk és kész, csak ne közösítsenek ki bennünket miatta.

A másik két fiatal egy darabig csak nézett maga elé.
- Hány évesek is az ikrek? – Kérdezte Fruzsi.
- Hamarosan töltik a nyolcat. Most kezdték a második osztályt. Nagyon büszke vagyok rájuk. Gizinek eddig csak négyese és ötöse van. Viszont tartunk tőle, hogy Jankóka diszes. Őt lehet, hogy különórára kell majd járatni.

- Nehéz lehet! – Mondta Szilárd.
- Igen. – Felelte Aranka. – Sajnos apának nincs türelme tanulni velük, ami óta szegény édesanyánk elhunyt.
 - Ez azért kemény lehet, hogy anyukátok helyett is neked kell vállalnod a felelősséget a két kicsiért. – Mondta Fruzsi.
- Igen. De hát, mit tehetnék, ha ezt osztotta rám a Jóisten? – Felelte fáradt tekintettel Ari. – Hétvégén egész végig mostam és takarítottam. Ráadásul elég rossz a közlekedés arra. Nehéz megközelíteni a falut.

- És olyan állapotban jöttél vissza, mint egy kifacsart citrom. - Tette hozzá a barátnője.

- Igen. És mindig akad valami probléma. Múltkor egy kisfiú meghúzta Gizi haját, mire Jankóka felpofozta. Természetesen őt büntették meg. Osztályfőnöki figyelmeztetőt kapott. Apa mondta, hogy ne törődjenek vele, mégis sírva ment haza mind a két gyerek.

- Szörnyű, hogy olyan dologért bántják őket, amiről nem tehetnek. Nem is értem! A mi családunkban soha nem volt téma, hogy kinek mi a származása. – Mondta értetlenül Fruzsi. - A szüleimnek vannak román, arab, és német barátai is. Kiskoromban együtt játszottam a gyerekeikkel. A balettintézetben is voltak orosz, ukrán, és kínai társaink is, és ezt természetesnek vettük.
- Értelek, viszont az is tény, hogy néhány cigány gyereket se kell félteni. – Folytatta Ari. – A mieink nem agresszívak és nem bántanak senkit. Gondolom azért, mert nem ezt látták tőlünk. Viszont vannak, akik verekednek, rongálnak, és parasztnak csúfolják a magyarokat. Én ezzel nem tudok egyet érteni. Pontosítok, a "nem cigányokat" csúfolják parasztnak. Nem szeretem a "magyar" szót használni rájuk, mert én is itt élek, magyar állampolgár vagyok, tehát magyar is vagyok.

- Persze, hogy az vagyok. Hogy merülhet fel ez kérdésben. - Nézett maga elé a másik lány.

Közben kihozták a megrendeléseket.
- Fruzsi, te nem halsz éhet ettől? – Kérdezte Szilárd.
- Nem. Nekünk nem szabad hízni. Megszoktuk, hogy nem ehetünk akármit. Pláne most, hogy be szeretnék kerülni az operaház balettkarába.

Te viszont ehetsz, Szilárd! – Mosolygott Aranka.
- Persze, nálunk nem az alkat a fontos. - Mondta vidáman a fiú, miközben nekilátott a vacsorájának.
- Én mindig molett voltam, pedig nem eszem sokat. De hát, anyukám is ilyen alkat volt. – Mondta Aranka.
- A te esetedben ez nem hátrány. Az idegenforgalomban nem ezt nézik. – Mondta Fruzsina.

Betti az asztalhoz sétált.
- Jól sejtem, hogy újak vagytok a környéken? – Kérdezte.

- Igen. – Felelte Aranka. – Az utca végi lakást béreltük ki.
- Óh, biztosan Dorottyáék egyik ingatlanja. – Nyugtázta Bettina.
- Igen.
- Egyetemisták vagytok?
- Pontosan. Szilárd mérnök lesz, Fruzsina balett művész, én pedig idegenforgalmat tanulok. – Magyarázta Ari.

- Akkor szeretettel üdvözlünk titeket. Péntek esténként összejövetel van a környékbelieknek. Ha gondoljátok, gyertek el ti is! – Invitálta őket Bettina. – Hétkor kezdődik.

Brúnó örömmel figyelte őket: még jó, hogy vannak olyan érzelmi többletes emberek, akik megértik a mások problémáit és tolerálják őket.

Grace