Valentin nap vagy vallásháború
(Kép forrása: pixabay.com)
Brúnó örült, hogy Szilvi megismerkedett Rashiddal. A találkozójuk történetesen Valentin napra esett. A kispanda kora délután már egy fotel alól leste az eseményeket.
Hazaérve Piroskát meglepő látvány fogadta: Szilvi sminkelt. Ahhoz már hozzászokott, hogy a kisebb lánya szépítgeti magát, ezért adott neki néhány kozmetikumot, hogy ne az övéit használja. A vörös rúzst nem volt könnyű kimosni a gyerekruhákból. Az viszont sokkal inkább megdöbbentette, hogy idősebb lányára a szokásos szempillaspirálon és szájfényen kívül szemhéjpúder és pirosító is került. Utána a hajával kezdett kísérletezni. Leengedte hosszú lófarkát, és azon tűnődött, hogy áll jobban: kibontva vagy feltűzve.
- Nagyon csinos vagy! – Mondta az anyja. – Örült, hogy végre a tanulás és a munka helyett mással is foglalkozik a lánya. És megállapította, hogy kitűnő ízlése van. Kifejezetten jól sikerült a sminkje, annak ellenére, hogy nem volt benne túl nagy rutinja.
- Anya, szerinted, hogy jobb a hajam? – Kérdezte.
- Nos, nem is tudom. Várj csak, megpróbáljuk. – Mondta, és hozzálátott egy frizura elkészítéséhez.
Nyolcéves Kitti még egyáltalán nem foglalkozott a valentin nappal. Egyedül egy piros szívet tartó fehér maci tetszett meg neki egy kirakatban, amit a szüleik meg is vettek neki.
- Nézzétek, ezt a csokiszivet a padomon találtam. – Újságolta, amikor hazaért.
- Vajon kitől kaptad kicsim? – Kérdezte az anyja.
- Nem tudom.
- Talán van benne üzenet. Bontsd ki!
A kislány kinyitotta és meglepetten vett ki belőle egy üdvözlőkártyát.
„Sok szeretettel Pétertől!”. – Olvasta.
Közben az apjuk, József és a nagynénjük, Bettina is megérkeztek.
- Meg vannak a kellékek, segítesz elkészíteni az éttermi dekorációt? – Kérdezte a nővérét és egy hatalmas dobozt tett le az asztalra, benne szívek, lampionok, krepp papírok.
- Természetesen, hiszen megbeszéltük. – Felelte Piroska.
Betti már le is ült, és előkapott egy hatalmas szívet és egy üveg csillámport.
- Apa, nem probléma, ha ma nem megyek be a kórházba? – Kérdezte Szilvi.
- Nem, dehogyis, kicsim. – Felelte József. – Csak nem valami iskolai program?
Álmában se jutott volna eszébe, hogy a lányának más elfoglaltsága is lehet az iskolán és a munkán kívül. Piroska viszont sejtette, hogy más van a dolog mögött és örült neki. Nem helyeselte, hogy a lánya minden idejét a kórházban tölti. Úgy gondolta, fiatal, így szórakozzon is.
- Nem, apa. – Felelte Szilvia. – Meghívtak egy teára. – Tette hozzá.
- Rendben, kicsim, menj csak el. – Mondta az apja, kicsit meglepődve.
- Csak nem Valentin napi randevú? – Kérdezte Betti, miközben ragasztót nyomott az egyik szívre.
- Nem igazán. Csak megismerkedtem valakivel. Most jött az iskolába. Az egyik termet kereste. – Válaszolta a lány.
- Új fiú? Honnan érkezett? – Kérdezte az anyja.
- Képzeljétek, ő Khairavi bátyja. Félig indiai. – Mondta Szilvi és közben sötétkék kardigánját egy rózsaszín blézerre cserélte.
- Indiai?! – Piroska rémületében szinte felkiáltott.
- Már érettségizett, de biológia szakkörre fog járni, mert orvos szeretne lenni.
- Lányom, egy indiaival akarsz randevúzni? – Kérdezte az anyja döbbenten.
- Igen… De hát ismerjük a szüleit, miért baj, hogy külföldi?
- Arnold és Tulasi nagyon rendes emberek. – Szólt közbe Józsi, aki már sejtette, hogy mi zavarja a feleségét.
- Igen, rendesek. De hinduk. – Válaszolta a felesége idegesen.
- Miért baj, hogy hinduk? Nem értem. – Mondta Szilvi döbbenten, miközben egy csüngős fülbevalók akasztott a fülébe.
- Ugyan, drágám, mi bajod a hindukkal? – Kérdezte a férje.
- Az, hogy nem keresztények. – Vágta rá.
- Jaj, Piroska, én sem értelek. – Szólt közbe a húga. – Múltkor, amikor Zsófiért mentem hozzájuk, láttam egy képet náluk Jézusról. Azt mondták, őt Isten egyik küldöttének tartják.
- Micsoda?
- Ahogy mondom. Egyáltalán nincsenek a kereszténység ellen.
- Ez igaz?
- Hát, persze.
- Jól van, lányom. Menj csak el a találkozóra! De jól gondold meg, hogy áttérsz-e! – Mondta Piroska még mindig aggódva és meglehetősen sértettnek tűnt.
- Anya! – Szilvi teljesen ledöbbent az anyja reakcióján.
- Ugyan, drágám, egy teameghívás, még nem házassági ajánlat. – Mondta mosolyogva a doki.
Brúnó pontosan tudta, mi okozza nő elhatárolódását a többi vallástól: a nagynénje, akinek mindent köszönhetett, hithű katolikus volt. Tudat alatt folyamatosan volt egy RémÁlma: az, hogy valaki elveszi tőle a kereszténységet.
Kállai Lili