Party a Hotel Tulipánban (BMR-es szemmel)
(Kép forrása: pixabay.com)
Késő este volt. A hangulat kezdett a tetőfokára hágni a Hotel Tulipánban. Brúnó láthatatlanul beosont az étterembe, mert tudta, hogy érdekes dolgoknak lesz szemtanúja.
A vacsorát már befejezték, csak ital és a desszert volt az asztalon. A világítást lejjebb vették és bekapcsolták a diszkó fényt. József és Piroska örömmel látták, hogy Edit egyre felszabadultabb a társaságban. Tulasi mindenkit börfifel, egy tradicionális indiai édességgel kínált.
A gyerekek a vidám fények és a pörgős zene hatására táncolni kezdtek.
Dorottya kimérten pózolt. A kecses Tulasi és a gyönyörű Edit személyében két ellenfelet is talált magának, ezért gondosan ügyelt minden mozdulatára. Azt sem nézte jó szemmel, hogy az ő két gyereke is csatlakozott a kortársaikhoz.
- Léna, vigyázz a ruhádra! Nagyon drága volt! – Szólt rá a lányára jó hangosan, hogy mindenki hallja. – A jövő héten Londonba repülünk az unokatestvérem esküvőjére. Koszorúslány ruhát venni mentünk a kisasszonynak, de választott még három ruhát és egy swarovsky nagyláncot. Több, mint kétszáz-ezer forintot költöttem ma csak Lénára. – Folytatta jelentőségteljes hangon. – Dominik, ne feledd, nem eszünk édességet! – Szólt most a fiára.
- De meg akarom kóstolni Tulasi néni börfijét! A múltkor is olyan finomat hozott. – Kérlelte a kisfiú az anyját.
- Csak azt eheted, fiam, amit én adok neked!
A gyerek megrántotta a vállát és néhány másodperccel később teletömte a zsebeit édességgel.
- Ajjaj, micsoda nárcisztikus nőszemély! Ő bizony az UradAlom állapotában van. – Állapította meg Brúnó.
- Nagyon szépek a gyermekeid, Dorottya! – Jegyezte meg mosolyogva Tulasi.
Közben egy keleti stílusú zene szólalt meg.
- Khairavi, mutasd meg az indiai táncot! – Kezdte kérlelni Kitti a félig indiai származású kislányt.
- Most? Hát nem is tudom?
- Igen, légyszí! – Csatlakozott hozzájuk Léna is.
A hosszú szoknyát és kendőt viselő kislány kezdetben kicsit visszakozott, majd beadta a derekát. Elhelyezkedett a parkett közepén és előadott egy rövid szólót. Az összes gyerek ámulva nézte, majd a felnőttek is abbahagyták a beszélgetést és gyönyörködni kezdtek a lány táncában.
- Hol tanultad? – Kérdezte Kitti, akiről már mindenki tudta, hogy lételeme a szereplés.
- Anyukámtól.
- Nahát, tényleg?
- Igen, anya is táncos.
- Tulasi néni, te is táncolj nekünk!
- Most nem lehet drágáim!
- Miért?
- Két hét múlva lesz egy bemutatóm, oda eljöhettek megnézni.
Az összes gyerek lelkesen bólogatott.
- Mi külföldön leszünk, nem érünk rá. – Jelentette ki Dorottya.
Brúnó szomorúan csóválta a fejét. – Ez a nőszemély! Az irigység miatt elhatárolódik.
- Én szívesen megnézem a fellépésedet, Tulasi! Ha a táncod is olyan profi, mint a süteményed, akkor biztosan nagy élmény lesz. – Jelentette ki Edit, aki a jó társaság és némi bor hatására igencsak felszabadult.
- Tudjátok mit? Ne csak beszélgessünk, hanem táncoljunk is! – Pattant ki az ötlet Józsi fejéből.
- Miért is ne? – Vágta rá a felesége.
- A doki kézen fogta imádott feleségét és már repítette is a parkett közepre.
Pár perc alatt tele lett a tánctér. Néhányan párban, mások csoportosan adták át magukat a zene hangulatának.
Az este nagyszerű hangulatban telt.
- Editke, remélem legközelebb is eljössz! – Mondta búcsúzóul Betti.
- Szeretnék! – Felelte a tanárnő. – Sőt valószínűleg hozok is magammal valakit.
Ez a kijelentés nagyon meglepte a társaságot. Nem véletlenül nevezték Editet a titokzatos tanárnőnek.
Kállai Lili